A Berkano Wicca tradíció képzési lehetőségei


A TRADICIONÁLIS WICCA NEM KERÜL PÉNZBE!

Mivel a képzés ingyenes, nem feltétlenül jár mindenkinek. Elképzelhető, hogy az érdeklődők nem találják meg azonnal tanítójukat, társaikat. De hiszünk abban, hogy a kitartás és az igazi elkötelezettség segít megtalálni mindenkinek a saját útját.


A képzés tanulócsoport keretein belül folyik, skype-on és személyesen. Vidékiek is tanulhatnak épp ezért, amennyiben meg tudják oldani az évi 7-8 személyes találkozót Budapesten, illetve a táborokban.

A tanulócsoport meghatározott tematika szerint halad, hetente új leckét dolgozva fel. Minden héten egy estét azzal töltünk, hogy a csoport összegyűlik és skype-on megbeszéljük az adott, heti témakört. A képzés ideje nagyjából egy év.

Az év közben, amikor módunk adódik rá, személyesen is találkozunk, ezek egy része a Berkano különböző rendezvényei (nyilvános előadások, ünnepek, táborok), más részük komoly tanulás. A tanulás fontos része, hogy a csoport tagjai között barátság, szorosabb testvériségi kapcsolat alakuljon ki.

Az intenziv képzés végeztével kiderül, hogy ki az, aki továbbra is a Wicca útját szeretné járni, és komolyabb, mélyebb misztériumokat is meg akar élni; és ki az, akit mi is alkalmasnak látunk arra, hogy ezen az úton haladhat tovább velünk. A Wiccának nem célja a tömegek vonzása - csak azok legyenek részesei, akik vállalják az elkötelezettséget és az Istenpár papságába kívánnak tartozni. Beavatást nem tudunk igérni, a lehetősége adott.

A fentebbi képzés teljes egésze ingyenes.


Elvárások azoktól, akik szeretnék elkezdni képzést:
- Kérünk Téged, képes legyél csoportban dolgozni, közösségben tevékenykedni. Ennek része az érett, felnőtt kapcsolatteremtésre való készség, a nyitott, toleráns gondolodásmód.
- A Wiccáról vagy bármely más mágikus kultúráról szerzett tudás nem előfeltétel.
- A csoportnak rendszeresen, hetente találkoznia kell, legalább netes formában. Aki nem tudja bevállalni a rendszeres, heti kb. 2 órás elfoglaltságot és a hozzá tartozó rendszeres felkészülést, az sajnos nem megfelelő.
- A tanulás mellett a csoport tagjainak komoly elkötelezettséget kell felmutatnia a Berkano tradició iránt, ami megnyilvánulhat a következő módokon:
  - segitség a rendezvények megszervezésében (helykeresés, stb.);
  - nyilvános rituálék tartása (természetesen akkor, amikor már felkészültetek rá);
  - előadások tartása (megintcsak akkor, ha már felkészültetek rá);
  - táborokban való aktiv részvétel;
  - segítségnyújtás a többi érdeklődőnek és tanulnivágyónak.


Minden érdeklődőt szeretettel fogadunk (részletekről a Berkano Facebook oldalán lehet érdeklődni). Amikor egy-egy csoport indulni készül, itt tesszük közzé a tudnivalókat. A jelentkezőket felvételi beszélgetésre hívjuk, ott dől el, hogy kit vállalunk el tanításra.


A honlapon található, esetlegesen Internetről származó anyagokért csoportunk felelősséget nem vállal.
Az Árnyak újság a Berkano Wicca Tradíció belső kiadványa, a benne található cikkek, írások a szerzők és a Tradíció szellemi tulajdonát képezik,
felhasználásuk a jogtulajdonosok írásos engedélye nélkül minden formában tilos.

Powered by nettarhely.hu