Osara: A litvánok tűzrítusai



Romuva, a Baltikum pogány vallása, a helyi spirituális tradiciók továbbélése, mely az ősi európai és indo-európai kultúrkörre épül. A mai Romuva mozgalmak célja az ősi litván hit felélesztése és továbbvitele.

A Romuva rítusokban a Dainos (kántálások) különleges szerepet játszanak. A Daina szó "dal"-t jelent, a litvánok pedig úgy tartják, országuk a dalok földje. A Daina az élet dala, a nép vitalitását, esszenciáját hordozza. Öregek és fiatalok, férfiak és asszonyok, mind énekelnek, amikor dolgoznak, ünnepet ülnek vagy gyászolnak. A dalok generációról generációra kincsként hagyományozódtak.

A Romuva rituálék gyakorta egy speciális fajta dallal kezdődnek, melynek neve Sutartine. A Sutartine egy, a Baltikumra különösen jellemző, polifón kánon, szokatlan hangzatokkal. A rituális kántálásoknál meglehetősen megszokott, hogy misztikus szövegeket tartalmaznak, archaikus szimbólumokkal. Előfordulnak bennük olyan szavak is, melyek jelentése nem ismert a litván nyelvben, és csak ezekre a szövegekre jellemzőek, olyanok, mint "dobylio", "tuta", "lylio", "sadula", "gadula".

A Romuva vallás szinte minden természeti jelenséget és tárgyat - a folyókat, forrásokat, fákat, köveket - szentként kezel, megőrizve ezzel a "szentség"-nek az ősi idokben hordozott, spirituális erőt és hatalmat magába foglaló jelentését. Megszemélyesítik az univerzum misztikus, teremtő erőit, melyeket megtapasztalva és megértve az ember folyamatosan formálódik, és közelebb kerülhet az istenség megtapasztalásához.

A neves litván történész, Daukantas azt irta, hogy a teremtő istenségnek számos neve volt a balti népek körében. Ennek a teremtő erőnek a kiáradása következtében jött létre a világ, mely formálódása, növekedése során nem vesztette el ősi forrásból eredő gyökereit, s ezért leginkább fa formájában képzelhető el. A világfa sámánikus eredetű, ősi koncepciója tehát a litvánok körében is erőteljesen megjelenik. A litván aratóénekekben igy énekelnek:
"Nyárfa állt az út szélén,
Ó, ragyogó rozsszál,
Gyökerekbol a zengő citera,
Ó, ragyogó rozsszál,
Középről a zümmögő méhek,
Ó, ragyogó rozsszál,
Tetejéről sólyom gyermekei,
Ó, ragyogó rozsszál,
Fivérek lovagolják
Ó, ragyogó rozsszál,
Álljatok meg, ifjú fivérek,
Ó, ragyogó rozsszál,
Lássátok a sólyom gyermekeit,
Ó, ragyogó rozsszál,
Hallgassátok a zümmögő méheket
Ó, ragyogó rozsszál,
Hallgassátok a zengő citerát
Ó, ragyogó rozsszál,
A méhek drága anyánknak zümmögnek
Ó, ragyogó rozsszál,
Sólyom gyermekei - testvéreinknek.
Ó, ragyogó rozsszál"

Ez a dal a Romuva világfát irja le. A gyökerek - az alvilág, a holtak, a múlt, a víz - a kezdet, az élet forrása. A citera zengése a gyökereknél az ősi bölcsek és a holtak világának hangja. A zümmögő méhek a közepén, a fa törzsén a munkálkodó emberek világa. A fa tetején a sólyom gyermekei a mennyek, a harcosok és hősök világa. Élet és halál ily módon kapcsolódik össze. A fa elhullajtja ugyan ősszel leveleit és álomra hajtja fejét télen, az élet mégis tovább buzog benne, lelke élő marad. Ilyen az ember is - megszületik, meghal és újjászületik. E himnusz fő mondanivalója ennek a körforgásnak és a három szint között rejlő harmóniának a megértése.

Az ősök tisztelete a rájuk való emlékezést jelenti, és annak a kihangsúlyozását, hogy bár eltávoztak az élők közül, a kapcsolat közöttük és családtagjaik, rokonaik, szeretteik között továbbra is élő marad. A nyelv, a dalok, a szokások mind ennek a kapcsolatnak a részei. Litvániában azt mondják, hogy "a holtak lelkei élő rokonaik és szeretteik őrzői, különösen a szülők, akik haláluk után is vigyáznak elárvult gyermekeikre". A holtak úgyszintén felügyelnek a mezőkre, szántóföldekre és veteményesekre. Az élők és holtak közti kapcsolat töretlen, a természeten és a földön keresztül erősen fennmarad.

A tűzrítus a balti népek legfontosabb ünnepe. "Ez a nap minden litván számára szent. Egyetlen más jelenség sem kapcsolható olyannyira a valláshoz, mint a tűz. Csak a láng vezetheti a bölcsességet a spiritualitás ösvényére" - irta a jeles litván filozófus, Vydunas.

Minden litván ünnep alapvető eleme a tűz (ugnis), akár oltáron égő gyertyát gyújtanak, akár máglyát raknak. Az ősi időkben a balti népekeket tűzimádónak tartották. Vilnius közepén, Sventaragis völgyében az Örök Láng lobogott. Minden háztartásban volt tűzrakó hely, melyet a család minden tagja tisztelt, de az anya gondozta és őrizte a benne lobogó tüzet. A tűznek sokkal nagyobb jelentősége volt, mint csupán a meleg és fény forrása. Szimbolizálta a töretlen köteléket a család és ősei között. A közösség Örök lángja nemcsak annak tagjait fogta egységbe, hanem az egész törzset is egyesitette az ősök szellemeivel, akik az istenek között élnek. Hosszú generációkon keresztül hitték a litvánok, hogy a holtak tovább folytatják életüket a házi tűzhely tüzében.

"Egész Litvániában szentnek tartották a tüzet. Tisztelni kellett, és tisztelettel viselkedni vele. A szenet takaros halomba kellett rendezni. A tüzet csak hideg és tiszta vizzel lehetett kioltani. A tűzzel nem lehetett tiszteletlenül bánni, beszennyezni, ártani neki. Az emberek nem köphettek a tűzbe, tilos volt rugdosni vagy rálépni. Mindezeket bűnös cselekedetnek tekintették, és az efféle tettek büntetést vontak maguk után, akár még az illető életében, akár halála után." (J. Balys: A litván folklór kincsesládikája, 1951)

Az ünnepnapokon az izzó széndarabot vagy hamut tilos volt eloltani, mert ez bűnnek számitott - addig kellett várni, míg a tűz magától kialszik. Amikor sóval hintették meg a tüzet, és az ropogni kezdett, azt mondták: "Szent Gabija, fogadd táplálékod." Ismeretes volt az a kifejezés is, hogy "ágyat késziteni a tűznek", ez azt jelentette, hogy kövekkel gondosan körülrakták a helyét, és hamuval öntötték körbe. Hozzá volt egy másik mondóka: "Szent Gabija, kovácsolt -  pihenj le, lángoló - ragyogj!"

Amikor a házban meggyújtották a tüzet, minden jelenlévőnek csendben kellett maradnia, és nem szabadott hátat forditania a tűzrakó helynek közben. Egy csésze tiszta vizet helyeztek a tűz közelébe, hogy "a szeretett kis tűz tisztálkodhassék". Ehhez is mondtak mondókát, például ilyesfélét: "Ugnele, Ramute, szent Gabija, husitonk, légy csendes, légy sebes, örökkön örökké."

Gabija, a tűzistennő kultusza az ősi időkben ered. Időnként macska alakban ábrázolták, vagy vörösbe öltözött női alakként, aki néha szárnyakat is visel. Kultuszának "főpapnője" hagyományosan mindig a törzs, a nemzetség első asszonya volt.

A Gabija név az apgaubti, "letakar" igéből ered. Ez arra a folyamatra utal, amikor Gabiját az "ágyba fektetik", melyet gondosan "megvetnek" szénnel és hamuval az éj idejére, és csendes imákat suttognak az Istennőnek, hogy "maradjon veszteg és ne kószáljon el onnan". Ez a szertartás a ház úrnőjének tisztje volt minden este. Az imát minden asszony anyjától tanulta, és leánygyermekének adta tovább. Ezeket ismételgetve szeretetteljesen és gondosan letakarta a parázsló széndarabokat. A gondatlanság vagy a tűzzel való tiszteletlen bánásmód katasztrófát jelenthetett a családnak - a heves északi szelektől fellobbant láng könnyen leéghetette az egész kunyhót, sőt tovább terjedhetett a törzs többi tagjának otthonára is.

Gabiját hagyományosan sóval és ételáldozatokkal kell táplálni. A házitűzhely tüze minden családi ritusnak középpontja volt, melyeket a családfő vezetett (a ház úrnője, vagy a legidősebb férfi a házban). A litván rituálék mindig a tűzistennő megidézésével kezdődtek, mert jelenléte nélkül az egész ceremónia értelmetlen. Az istennő elfogadja az áldozatokat, és cserébe egyúttal közvetitőként is muködik a család és a többi istenség között. Gyógyitó, védelmezoő és tisztitó hatalmat is tulajdonitottak neki.

Később, amikor a litvánok népe egyre nagyobbra nőtt, már külön papság is kialakult Gabija kultusza körül, papnőit vaidilutes néven tisztelték, ők gondozták és őrizték a szent lángot.

Február hónapban több nap is szent a tűzistennőnek. Másodika Perkunas napja. A litvánok ezen a napon egy kis viaszgyertyát, a perkunine-t (Perkunas gyertyája) hajtogatnak, méghozzá úgy, hogy a viasszal átitatott vásznat egy kis darab fa köré tekernek. A vászon az élet szimbóluma, a gyertya az örökkön égő tűzé. Perkunas gyertyáját gyújtják meg azután a haldoklók mellett, temetések alatt, vagy védelemül villámcsapás és más természeti katasztrófák ellen.

Február 5 Gabija napja. Ekkor a Perkunine gyertyát háromszor körülhordozzák az asztal és a tűzhely körül. Majd minden családtag keresztvetéssel megáldja a tüzet - a kereszt szimbóluma a litván hitben Perkunas jele. Ez a rituálé "a tűz megerősitése" néven ismert.

A rituális tüzet vagy kőből rakott tűzhelyen, vagy az oltáron gyújtották. Jóféle tölgyhasábokat válogattak gondosan a tűz megrakásához. Miközben meggyújtották a tüzet, az alábbi Sutartinét kántálták:
"Ég a tűz. Tuta tuta,
Gabija ég...
A dombon,
A hegyen
tűz Gabija,
Fénylik, amint meggyullad,
Elporlad, ha letakarják,
Zemynele, drága föld,
Gyermekeid vagyunk,
Saule, nap, drága anyánk,
Leányaid vagyunk,
Menuo, hold, drága apánk,
Fiaid vagyunk,
Csillagok, drága novéreink,
Nővéreitek vagyunk,
tűz Gabija,
Fénylik, amint meggyullad,
Elporlad, ha letakarják,
Adj nekünk erőt,
Egyesits minket,
Zemynele, drága föld,
Segits meg bőséggel,
Laima, sors-osztó,
Áldj meg minket."

Ezután a rituálé minden résztvevője egyenként megközeliti a tüzet, kifejezi jó szándékát és kéri, hogy erősödjön a kapcsolat közötte és az istenek, valamint az ősök között a tűzön keresztül. Ezután áldozati ajándékokat dobnak a tűzbe: kenyeret, magvakat, sót, virágokat. Majd megkerülik a tüzet háromszor, a nap járásával megegyező irányban, energiagyűjtés céljából.


A tűz a naptári ünnepekben

A tűz imádata, a tűz rítusai jól megfigyelhetőek a naptári és családi ünnepekben. Két fontos ünnep, a Kucios és a Kaledos jelzi az év végét, mikor a világ visszatér a sötétségbe és a nemlétbe. Azonban, mint ahogyan a halál a születés kezdete, ezen két ünnep is a természet újjászületésének és a Nap visszatérésének hírnöke. A litvánok szignifikánsan megkülönböztetik a két ünnepet egymástól, egyiket december 24-én, másikat 25-én ülik, számos, rituális szokás keretében.

Az indo-európai népek hagyományosan olyan rítusokkal és történetekkel köszöntik az új évet, melyek a világ teremtését szimbolizálják.

A felnőttek úgy kezdik a felkészükést Kuciosra és Kaledosra, hogy cseresznyeágat helyeznek vízbe azon a napon, mikor a medvék megkezdik téli álmukat, s mely a néphit szerint a tél első napja. Az ágak gyökereket eresztenek, mire eljő az ünnepek ideje. A gyerekek játékokat játszanak, melyek a magvak vetését szimbolizálják, a lányok pedig az aratást játszák el, és kendermagokat hintenek, hogy álmokat hozzon jövendő férjükről.

Az ősi naptári ünnepek azért is különlegesek, mert segítenek az embereknek megtapasztalni az élet fő misztériumait - születést, felnövést, öregkort, halált. A naptár változásaival az ember megéli az élet körét, és felkészül a másik oldal útjára. A népdalok és népi rítusok felfedik az élet körének titkait. A világ teremtését ünnepli az ősi litván, karácsonyi ének:

Körtefa áll a mező közepén, Kaleda
Ó, és lehullott a szikra, Kaleda
Ó, és a kék tenger kiöntött, Kaleda
Ó, az a tenger - hajó ring, Kaleda
A hajón egy szék áll, Kaleda
A széken egy lány ül, Kaleda

Ez egy dél-litván, a téli napfordulóhoz kötődő dal. A kaleda szó utal a téli napéjegyenlőségre. Gyertya ég a körtefán: a világfa szimbóluma. A gyertya lángja a szent oltár tüze. Lehull a szikra, tenger kél belőle: a szent vizek megmozdulnak, felébresztik az élet hatalmas erejét. A dalt hagyományosan a téli napforduló napján énekelik, mikor meggyújtják az új év új tüzét.


Téli ünnepek

Kucios a holtak és élők egyesülését ünnepli, és az élet minden formáját. A házat ilyenkor különleges módon készítik elő. A család kis, szimbolikus fészkekkel díszíti az otthont: fából, szalmából készült madarakat, és tojáshéjakat helyeznek el szalmából font kosárkákba. Ezek a fészkek, és a számos, égő gyertya idézi a holtak szellemeit (vele), akik egy asztalhoz ülnek, melyen kenyér, só és Kucia kenyér áll. A Kucia gabonamagvakat tartalmaz, melyek az újjászületést és a gyógyulást szimbolizálják: főtt búzát, árpát, borsót, babot, rozst, kendermagvakat - ezeket keverik el dióval és mézes vízzel. A Kucia élteti az ősök szellemeit éppúgy, mint az élőket. Az élők egy másik asztalnál ülnek, melyet szalmával és asztalterítővel fednek. A régi időkben ezen a napon még a padlót is szalma fedte. Az asztal díszítései az életerőt szimbolizálják; többek között egy csokor, csépeletlen rozs, melyet a család a következő napon almafák törzse köré köt.

A Kucios mindenképp esti ünnep, akkor kezdődik, mikor az esthajnalcsillag felkel az égbolton. Mielőtt összegyűlnének a rituális asztalnál, mindenki szaunázik, találkozik a szomszédaival, és megbocsát ellenségeinek. Az ősi időkben a család feje magas sarkú, fekete csizmát, széles, fekete övet (juosta), és nagy karimájú, fekete kalapot öltött, majd háromszor körbejárta a birtokot. Csak azután lépett be a házba, mikor már a család többi tagja mind megérkezett. A kérdésre: "Ki van ott?" így válaszolt: "A legkedvesebb isten (Dievulus) a Kuciával bebocsáttatásért könyörög."

Miután a család összegyűlt, a legöregebb férfi vagy nő elmondja a hagyományos áldást, megtöri a Kucia kenyeret, és szétosztják egymás között. A tizenhatodik századi történész, Praetorius szerint a család minden tagja egy cipót helyez a padlóra, a következő ima kíséretében: "Zemepatis (a háztartás istene), köszönjük a jó kenyeret, amit adtál nekünk. Segíts nekünk, hogy dolgozhassunk a mezőkön, miközben áldunk téged, hogy Zemynele (a Földanya, Zemepatis novére) továbbra is elhalmozzon minket ajándékaival." Majd mindenki felemeli a kenyerét az ég felé, és így szól: "Táplálj minket!"

A Kucia kenyét elfogyasztása után mindenki sört iszik, és néhány cseppet a padlóra önt a vele, a holtak szellemeinek tiszteletére. Lakoma következik, mely régen a Kucios hagyományai szerint tizenhárom fogást tartalmazott, a tizenhárom holdhónap jelképeként. A szoláris naptár előtérbe kerülésével ez tizenkettőre változott. Az étel nem tartalmazhat húst vagy tejet. A legszokványosbb étkek ilyenkor a Kucia, a Kisielius (tozegáfonyából készült lekvárféle), forró céklaleves, gombás gombócok, káposzta, hal és egyéb tengeri finomságok.

Az állatok is részesülnek a ceremóniából, mivel ezen a napon ugyanazt az ételt eszik, mint az emberek. Mikor az ember és az állat még ugyanazon fedél alatt élt, az asztalról etették az állatokat. A tanyákon az emberek mind a mai napig az állatoknak adják a Kucios maradékát. A családok még a méhekkel és a gyümölcsfákkal is megosztják a lakomát.

A vacsora után, miközben mindenki az asztalnál marad, a gyerekek szalmaszálakat huzigálnak ki az asztalterítő alól. A hosszú szál hosszú és eredményes életet jelent. A felnőttek szintén számos módon mondanak közben jövendőt egymásnak. Ezek után a családtagok jókívánságaikkal köszöntik egymást, miközben magvakat hintenek a kandalló tüzére, mely az otthon szentségét szimbolizálja. Minden, tűzbe vetett mag jólétet és gyarapodást hoz. A család rituálisan eléget egy nyírfatuskót is a tűzben, mely az óév jelképe.

A Kaledos boldog, hangos rítusai a Nap (Saule, Nap Anya) újjászületését ünneplik. Az emberek a nap képmásait hordozzák végig a mezőkön és a városokon, mindenkinek bőséget és jólétet kívánva. A litvánok úgy tartják, hogy minden kívánság, melyet Kaledos napján mondanak el, valósággá válik.


Tavaszi ünnepek

A tavasz Perkunas, a Villámlásisten napjával kezdődik. Az első napon, mikor Perkunas lesújt, az egész föld megremeg, és felébred a természet. A fu mövekedésnek indul, csakúgy a magvak, a fák, s minden élet. A lányok, akik szép virágokat akarnak kertjükbe, közvetlenül az első villámlás után kezdik ültetni a magvakat.

A litvánok úgy tartják, hogy ha az első villámlás után megfürdenek egy tóban vagy folyóban akkor egészségesek és erősek lesznek. Ha olyan vizet isznak, melyet nem áldott meg Perkunas, az betegséget hoz. Mielőtt Perkunas megáldotta volna a földeket, tilos mezítláb járni, a földre feküdni, vagy sziklákra telepedni. A villámlás előtti földön tüzet égetni szintén tiltott cselekedet, és eredményeképp a feldühödött Perkunas porig égetheti a vétkes otthonát.

A tél régi tüze elűzetett, és az új tavasz tüze lobban lángra. A tüzet Perkunas oltáráról viszik haza az emberek otthonaikba.

Az erdőből verbákat visznek haza: fuzfaágakat, melyeket vörös vagy hímzett szalaggal kötnek át. A verba mágikus tulajdonságokkal rendelkezik, az élet és a növekedés erejét hordozza, és megvédi a házat a betegségektol, ezért az emberek feldíszítik velük otthonaikat.

Velykos idején, mikor a temetőket látogatják a litvánok, a verbákat a sírokra helyezik. A verba védelmet, megújulást és megtisztulást is hoz. Még a forrásokat is verbával varázsolják el: verbát tűznek a földbe, a víz mindkét oldalára. Mikor a verba elszáradt a házban, eltávolítják száraz leveleit, csak az ágat hagyják meg. A leszedett részeket egy zsákban őrzik, és később füstölőként égetik Perkunas tiszteletére, vagy valaki halálára.

Margutis a természet újjászületésének ünnepe, az élet szent forrásának tisztelete. Az ünnepek alatt tojásokat (marguciai) festenek. Az első tojások mindig pirosak, később jelképek sorával díszítik őket, majd a fenyőfákat ékítik velük. A litván néphit szerint Velyke, az öregasszony hozza a kisgyereknek a tojásokat korán reggel, és az ablakpárkányra helyezi őket.


Nyári ünnepek

Június vége felé, a nyári napéjegyenlőség idején, mikor a legrövidebb az éjszaka, a litvánok a Rasa ünnepét ülik. A Rasa jelentése harmat, melyet az ősi időkben az életerő elemi megnyilvánulásaként tiszteltek, s úgy tartották, hogy a napéjegyenlőség reggelén isteni tulajdonságokkal bír.

Daukantas így írt: "Az ünnep ideje előtt minden, mi csak létezik a nap alatt, a szent folyókhoz és tavakhoz járult fürdeni, hogy megifjodjék, s ha valaki gondosan követte a rítust, akkor bölcsességet és tisztánlátást nyerhetett általa. Nincs boldogabb ünnep, mint a Rasa, mert, mint ahogy mondják, annak reggelén a Nap kel táncra."

A néphit szerint Rasa idején a gyógynövények is különleges erővel és hatalommal rendelkeznek. Rasa estéjén a fiatal nők gyógynövényeket gyűjtenek együtt (kupoliauti). Ezért az ezen estén szedett gyógynövények neve Kupoles, mely szó gyökere a kupeti - egészségesen noni, kirügyezni fogalmára vezetődik vissza.

A kupole nem más, mint egy ágas-leveles pózna, melyet a rituális tér közepén helyeznek el. A pózna teteje háromágú. Kelet-Litvániában ennek úgy magyarázzák a jelentőségét, hogy a pózna csodás jelenséget mutat, egyik ága úgy virágzik ki, mint a Nap, a másik mint a Hold, a harmadik pedig, mint a Csillagok. A fiatal, házasodni akaró lányok ilyenkor játékosan jósoltak maguknak: háttal álva a kupolénak, koszorút hajítottak át a fejük felett, abban reménykedve, hogy ráakad a kupole egyik ágára. Ahányszor próbálkoztak a sikeres dobással, annyi évnek kellett eltelnie, míg férjhez nem mennek.

Rasa a koszorúkészítés ünnepe is. A szűzek mágikus növényekbol fonnak koszorút, és homlokukra helyezik. Koszorúk díszítik a házakat, ajtókat, kapukat is. A férfiak tölgykoszorúval ékítik fejüket. Az éjjel idején végül mindenki a szent folyók és tavak partjára siet, és a víz tetejére helyezi koszorúját, melyekre meggyújtott gyertyákat erősítenek. Ha egy férfi és egy nő koszorúja együtt lebeg, azt jelenti, hogy egy pár lesznek.

Póznákból kapukat is állítanak, tetejére a megfelelő rúnát helyezik, és zöld növényekkel díszítik. Minden ember, aki átlép a kapun, a Rasa rítusok részesévé válik. A kapuk és a fiatal férfiak körül szűzek táncolnak. Mind meghajolnak és üdvözlik egymást, miközben áthaladnak.

A "régi tüzet" vízzel kioltják, és új, szent tüzet gyújtanak. Az aukurast, a rituális tüzet megfelelően köszöntik. Elköszönnek a lenyugvó naptól, és koszorúkat helyeznek a tűz mellé a természet tiszteletére. Az újonnan házasodtak hazaviszik a tüzet otthonaikba, hogy áldást kapjanak, s amikor beköszönt az éj, "napkerekeket", tüzes, fonott kerekeket gurítanak le a hegyek oldalán.

Rasa éjszakája ünnepléssel, tánccal, lakomával telik. A végén mindenki köszönti a hajnalt, a felkelő napot, és dicsőíti táncát.

A honlapon található, esetlegesen Internetről származó anyagokért csoportunk felelősséget nem vállal.
Az Árnyak újság a Berkano Wicca Tradíció belső kiadványa, a benne található cikkek, írások a szerzők és a Tradíció szellemi tulajdonát képezik,
felhasználásuk a jogtulajdonosok írásos engedélye nélkül minden formában tilos.

Powered by nettarhely.hu