Osara versei




Epilógus

Mozaikok - elhangzott, futó suttogások. Mozdulat, átölelsz - Ti mindent elfelejtetek, csak én őrzöm az átsiratott éjek dallamait. Mint egy krónikás, aki túl sokat látott, túl sokat élt. Mint egy kerék, amelyik túl sokat forgott, végtelen utakat járt be, és mindent látó tekintete küllokbe foglalta az idők apró, boldog pillanatait.
Előttem áll a feneketlen bendőjű óriás, a tudás vén vándora. Egybeolvad a tekintetünk, és arra kérem, meséljen még, bár tündérmeséi halált hordoznak. És az óriás ismét elmondja, mit álmodott: tündéreket, táncos lábakat, hajdani mulatozásokat, kardot forgató, bátor harcosokat és paripák nyerítését, acél csengését, virág szállt a szélben? Képek sokasága, körbefonom velük magam, meztelen testemre terítem őket, mint végtelen takarót. Az óriás arcán könnycsepp csordogál, mint őszi, avarillatú eső. Kinyújtom a kezem, és megsimítom a bátor harcos homlokát, a pityergő kislány kipirult arcát, a haldokló fáradt szemét. Szerelmem lábaim elé fekteti véres kardját, kezeinél fogva felemelem a földről, hogy lássam arcában tükröződni a csaták hevét, érezzem karjaiban a végtelen erőt. De megtörten hajtja fejét ölembe, hogy ne lássam szégyenét, amiért ölt. Tündérek gyógyító éneke, sebek kovácsa fűz lelkünkből ezüst láncokat. És hajnalban, amikor végre eláll az eső, és elmosta a harcok minden szennyét, elmegyünk együtt, kézen fogva, hogy ne lásson minket többé a mindent tudó világ.


Életforma

Szobor vagyok.
Formába dermedt testemen
megcsillannak az ívek.
És az emberek
azt mondják:
a szobor lelke táncol.

Budapest, 1994. vége


Mint csendes zsoltárt

Mint csendes zsoltárt mormolom áhítattal
újra és újra a neved
Mint áldást kérvén hajtom le fejem
s fognám, fognám a kezed
Mint sötét tolvaj osonnék a lélek templomába
s gyertyát gyújtanék a szerelmünkért
és suttognék egy halk imát is
értünk és a holnapért, majd
Mint jöttem, fedett arccal, némán
elmennék akkor, ha kéred
de áhítattal mormolnám mint csendes zsoltárt
akkor is újra a neved.

Budapest, 1995. eleje


Körforgás

Elátkozom az idő szürke ecsetjét,
mellyel befesti mélyülő ráncaimat,
hallhatatlan vagyok; mégis
a rámszabott test zugaiban
megszorulva tehetetlenül, némán
üvöltök befelé, az évszázadok
démoni méhébe
a végtelen életfonal
semmivé foszlik a kezem közt
újjászületek, és mielőtt még
befejezhetném a művem,
átformál a halál.

Budapest, 1995. eleje


Magányomban

Magányomban haldoklom jajongva
mint szikkadt gyökerű, kitépett virág
s ha elmennél végleg, kedvesem
lelkem sírjára nevedből faragnék kopjafát
s illatos fenyőből bánat-koporsót.

Budapest, 1995. eleje


Dekadencia

Fehéredő csontokból építek
hidat közém s az
istenek közé -
az üvölto szél játszik
halk szimfóniát
savmarta sebeken
porrá omlott vágyakon
zongoráz és a bordák
résein s a koponyákon át
forog mint tébolyult
rokka melyen az idő
fonja halál-fonalát.

Budapest, 1995. május


Az én dalom

Itt az idő mikor arcainkat
a fény felé félve fordítjuk
inkább a sötétben kuporgunk
mint űzött vinnyogó patkányok
kik fogaik villogtatva acsarkodnak
s lecsüngő kezedből mohón szürcsölik
a vért mely beszennyezi lelked
és nem is álmodják hogy
van még valahol egy gyönyörű hely
ahol a vágyakozás dala szól
s a létet nem szakítják meg
fémes illatú fájdalom néma
sikolyai s a félelem érdes
keze nem szorítja torkodat
úgy mint itt a feketeségben ahol
sóvárgó kezünk kinyújtva
egyszer csak belül meghalunk.

Budapest, 1995. július


Csótányos

Meghasadt tudatom sötétkék
kárpitja, szövetének bonyolult
mintázatából előmászik
reszketeg a skizofrénia.
Csápjait billegtetve réveteg
bolyong az eszmélet
kurta peremén s zokog
mert körbefonja saját tébolya.
Tudataim körbeszaglásszák
és otthagyják szegényt, és
üveges megtört arcán
a hiábavaló reményt.

Budapest, 1995. július


Galamb

Ha azt hiszed, hogy veled maradok mindig
nagyon tévedsz. Csak elfáradtam kicsit, mert
röptömet nem segítették óvó kezek és
szárnyaimból jó néhány tollat elhullattam már.
Így tértem meg hozzád hogy simogass
és melegíts míg erőt merítek tested tisztaságából.
Majd elröpülök tovább, de itt hagyom neked
létem hallgatag árnyát szívedben s emlékemet.

Budapest, 1995. szeptember 25.


Kismadár

Keresem
szavaid
lázasan

Csókolom
szemed
szögletét
pajkos
mosolyod

Énekem
hozzád szól
verseim
arcodhoz
simulnak

s én megnyugodva
tenyeredbe hajtom
szárnyas kicsi életem

Budapest, 1996. április 17.


Megtermékenyítés

Ülök a folyóparton; eredeti
gyári méhecske-csomagolásban
repkednek előttem a Szorgosak.
Virágruhába bújt, buja szűz fűzek
pirulón várják a deflorációt.
Szemérmesen suttog a szél:
versemet diktálja. Én csak
erőszakot teszek hajlékony
gondolatmenetén.

Budapest, 1996. május 8.


Teremtés

Termékeny fonalaim szövetéből
gyúl életre az anyag;
ó, hogy fénylenek a lángok!,
a fogantatás mardosó öröme
kap új erőre bennük
Kilököm méhembol
a testet öltött gondolatokat,
és azután elpihenve,
zsibbadt-dobbanó lélekkel
figyelem, ahogy önálló,
kába mozdulatokkal
bomlanak ki a fényre
a sápadt, büszke gyermekek:
szavaim

Budapest, 1996. május 8. - 1998. február 22.


Udvaroncok

Koporsóig, bánat-sírig
túl sok még a dolgunk
Vigadjunk, hej!
Ne lássák hitetlen
arcunk, merevült mosolyunk
Vigadjunk, hej!
Ünnepeljük torral az évet
Mindig akár az utolsót
Vigadjunk, hej!
Tánccal, mulatással égve
Mécsesünkben, ellobbanón
Vigadjunk, hej!

Budapest, 1997. november 30.


A Föld peremén

Szemben állok magammal
Változnak a századok
Ezernyi cseppkő hangja szól
De senki se válaszol
Milliónyi csendben
Az örök világ után
Gitárhúrok zengik a dalt
és lassan elül a vihar
Szakadékok peremén
Hittem a zuhanást
Mondd hogy tudod mi a fájdalom
Érezd én a csended hallgatom

Budapest-Budaörs, 1996.-1997. november 25.


Álhitek Királynője

Királynő vagy, kiéghetetlen
kedves halállal elérhetetlen
fátylas szerető áttetsző éjen
őszi esőben tébolyult vérben

Királynő vagy, érinthetetlen
tiltott vággyal megszelidítetlen
gonosznak vádolt vérszívó éned
vörös-fekete homályba tépett

számtalan örömben
szánatlan könnyekben
kibomlott hajaddal
fekete fonattal
nyakadba tekert
holló zuhataggal

csábítón hímfalón
titokban félénken
sírva jajongva
kacagva keményen

éltedben álnok múltadban szent maradsz
hallgatni nem tudsz beszélni nem akarsz
szigorú játék vérmocskos ének
Királynő vagy, játssz a népnek

Budaörs, 1997. november 18.


Szelíd levél

Teremtőm,
úgy hökkent ki belőled a Lét,
mint a csuklás, fuvolaszóval
és halkszavú imák zsinatával
fekete angyalok diadalával
mint elnyújtott üvöltés, állati ének
mint a feltépett meztelen halál
ahogy a lángszóró változtat fáklyává
és gyermekeid éppoly tehetetlenek
most, akár a disznók ölés idején
oly egymáshoz simulók, lágyan,
szeretettel, a sok mocskos váz
tengernyi kövér hússal és
patakzó vérrel
ölek hívogatnak, hogy megismételjék
amit tettél, és harsonaszóval
ülnek ünnepet a csontseregek,
iszappá változik a manna számban,
hangtalan sírok és eljátszik hajammal
az eső.

Budapest, 1997. november 9.


Igazság

Hideg fénnyel éget a reggel
száraz tűzzel, kegyetlen
megalkuvástól ékes,
a Herceg messze jár
nyomában az éhség
és mardosó állati ének,
üresség a válaszokban
csak az üvöltés, csak a
szél maradt nekünk.
Ki tölti meg a hegyeket
hatalommal?

Budapest,1997. november 1. Samhain


Az űrben

Holló-testű ében imák
hada társul fénytelen űrben
isteni zsámoly peremén
várnak türelmesen a
megárvult trónus urára
ki egykor eget s
földet alkotott
csillogó éj szemük
rászegezve, meg-meg-
rázkódva, hitük
s üzenetük hordozzák
mindegyikük a saját
tértelen iszonyatát
rendületlenül
eszméletük kurta
sugara makacsul
ostromolja a szentély
végtelenségét és
kiéhezetten
melegre vágyva
ott gubbasztanak örökkön
a holló-testű ében imák.

Budaörs, 1997. október 31.


Ő

Örvény sodorja hozzám közel
Víz viszi át
víz viszi át
Harmat hangja lágyan ölel
Föld veszi át
föld veszi át
Szikla haragja zúzza széjjel
Szédült dalát
fényes dalát
Ezüst arcot ringat az éjjel
Tükörhalál
tükörhalál...

Budapest, 1997. október. 20.


Megjelöltek

Valaki belém költözhetett
kezem nem nyugszik
rovom a sorokat
s csodálkozom mindez
én lennék? ez a
határtalan
tágra nyílt szemű
dallam ez a mardosó
kusza ének
félek megjelöltek
vajon
én választhattam?

Budapest, 1997. május 30.


Múzsa

Megtaláltál
vágyva ismerem lelked kínjait
szürke láng forró lobbanását
nézésedben s tested illatát
átölellek lobogva
megrészegít a szó hogy
rímjeimet
homlokodra aggassam viseld
büszkén
füzérük koszorúként övez
és megnevettetlek ne vedd
túl komolyan a verseket
melyekben szaggat a fájdalom
játszom a halállal és felvállalom.

Budapest, 1997. május 30.


Virág a porban

Csak két dolog lehet határtalan:
a magány és a vágyakozás
Idegen barátok halott szava
Hideg szabadságban mit ér a láz
Kidobni a hitet az ablakodon
Céltalan de jó szórakozás
kacagni belül sikoltó álmokon
Kívüled jobban nem tud senki más

Budapest, 1997. május 30.


Baleset

Elszakadt nádszékéből
kizuhant a Világ
esetlenül terült el a
szőnyegen, s feljajdult
ahogy szürke kontya
kibomlott s szétterült,
a kézimunka kigurult
öléből és lefutottak a
szemek, csíkos, nagymama
zoknija elszakadt, és
bizony sáros lett a
tenyere is kicsit.
Lassan feltérdelt és
úgy dünnyögte:
- Ejnye, ez a szék!

Budapest, 1997. október 19.


Róka

Zabolátlan vágtató kutyák
kürtszóra, hús szagára
lelkesen csaholva űznek
Kölykeid széttépve almod dúlva
fuss, nehogy ékesség legyél
aranyozott nők fehér nyakán.

Budapest, 1997. november 23.


Bárd

A halottnak nincs istene,
nincs szeretője, nincs anyja
Kék ajkán hideg a vére
sem dala többé, sem hangja
Nem nyughat addig, míg
Kiontott álmait meg nem értik
fel nem ébresztik összetört lantját
Lelkét a húrokba bele nem vésik

Budapest, 1997. november 30.


A harkály álma

A bogarak csenevész örömök
Hernyókat, kövéret kutatok
Tetűket undorral kiköpök
Asszonynak kukacot mutatok

Budapest, 1997. november 30.


Kolostor

Forog az imamalom
Egykedvűen zsolozmázva
Hegyek közt megbúvó
Északi szél görgeti be
hóval a pagodák tetejét

Narancs szalagok lobognak
a fázós szél köpenyén ahogy
ellabdázik a fehér téllel
s csúszdának használja egy
öreg szerzetes kókadt süvegét

Budaörs, 1997. december 3.


Boleyn Anna

Gyászba öltöztem, gyöngyfehér gyászba
Földig engedett fekete hajamon
Átgázol a hóhér, lesújt a bárdja
Penge-mosoly játszik védtelen nyakamon

Budapest, 1997. december 8.


Szomorú mosoly

Vakok ablakában
ki éleszti fel a
pislákoló világot,
ki leheli be jégvirággal
a rémületbe dermedt
üvegtáblákat?
A vizek tudják a titkaid.
Én is tudom.

Budapest, 1997. december 17.


Reggel

Teli korsónkat
ürítsük fenékig
szétárad a pirkadat
halovány fénye
hátam púpozom
dorombol a kandalló
vállamhoz simulva
bóbiskolnak a percek
aranyló emléküket
feltesszük a polcra
szépen, és bebújunk
a puhára paskolt
paplanok alá

Budapest, 1997. december 27.


Kezek násza

Látom mélyen szemedben őrzöd
az illanó perceket arcodra rávetül
a meg-megrebbenő fény viaszba
olvadt betűim azt súgják bolondos
vagyok kicsit akár a gyertyaláng
melyben ott búvik kékesen a kezdet
és ott nyújtózik a vég
ölelj míg éretted veszek lélegzetet
s én csendes ujjongással fogom kezembe
karcsú fehér ujjaid melyek - akár a zongora
csontszín billentyűin táncot járó lepkék -
eljátszanak most szeliden velem

Budapest, 1998. január 4.


A madár

Hittel ragadtam szent kardot
és a csend lehajtott fejjel figyelte
mint indulok új ösvényeken
régi köpönyegem vadul csattogott
mögöttem - sólyomszárnyak vakító röpte -
ahogy szelek dagasztották súlyos nagy
lendületté megdobbant lábam alatt a föld
az én legszentebb nyitott ölű anyám
és sziklák remegtek ahogy sarum
tapodta szép konok homlokuk
hittel ragadtam szent kardot
és szememből a felhők fölé röppent
a világok hídja - a legszebb madár

Budaörs, 1998. január 5.


Üzenet a Másoknak

Hagyjatok eljátszódni a mosolygó homokban;
a hűs napszínű folyamból
ligeteket építek és kőhidat
s fűzből fonok erős tornyokat
fülig elmerülve a játék
gyermeki vad örömében;
így mélyül egyre közöttünk
magányom szeretve formált
szakadéka, mit benépesítettem
iramló szabad vérű lényeimmel
de ártatlan homályotokban
felragyog majd testvéri leheletem
s ott leszek bennetek mikor
játszadozó kezeitek alatt
elmosolyodik az ősz homok
- de csak ha úgy akarom

Budapest, 1998. január 6.


Vadócok

Éhes öszvérek makacs
kegyetlen daca a miénk -
lábunkat megvetve szilajul
tépjük ki gyenge kezeitekből
a gyűlölt pányvát hogy fejünk
nekiszegezve a tavaszi szélnek
zabolátlanul kócosan vágtassunk
végig a földszagú zöld vetésen

Budaörs, 1998. január 6.


Kotta

Énekek éneke, a vadászó vércsék
ujjongó rapszódiája - zendülj meg
a kedvemért, megsebzett férfi!
iramodj fel a hallgatag háztetőkre
és duhaj kedvedben tiporj el
minden cserepet - ahogy sóvárognak
a hívők magasztos orgiáikon, úgy
szakadjon ki húrjaidból egy fény-barna
hegedű röpte, vonyító vágya
a fehér asszonyi karok után

Budapest, 1998. január 6.


Tűz erő

Szavak nélkül néked hódolok
alázatos-büszke királynőként
te csillagporon száguldó szilaj
robogás, teremtés pattanó szikrája,
Igébol lett lázadás, semmi fénye,
megsebzett, régóta várt
fiam, szeretőm, apám

Budapest, 1998. január 6.


A Némához

Megtalált hangomból
fegyverré válnak a lázadó
szavak, forgatom őket
és égig szítom a rímek
őszinte útját, nem állhatsz
elém, nem kérhetsz bocsánatot
de felemelhetsz, hogy kinyújtott
ujjaimmal meggyújthassam
az égbolt távoli lámpásait

Budapest,1998. január 15.


Oltár és áldozat

Oltár és áldozat
vérrel telt edénye
vörös a tőr mellyel
hozzám érkeztél
szépséges Uram
Ajkaimmal érintettem
lehunyt pilláid
sápadt mosolyod míg
álruhás árnyak osontak
a kertben és lesték
verdeső lélegzeted,
Ölelj, Uram,
nem a halál az asszonyod
a megbánás csak a
gyávák jutalma
hitet sem adnak
kongó csarnokok
Átsuhant ében
hajadon az álom
a függöny meglebbent
én szeliden, gyilkos
angyalként őriztelek

Budapest, 1998. március 27.


Folyékony fény

Medrét kereső patakként
dúdol, jajgat a Szépség
nyárfák hajbókolnak előtte
mint sápadt kísértetek
morajló sóhajuk gyászolja
őt a kötélen, kinek bokái
ernyedten lengenek a hegedűk
árnyas szukölő énekére

Budapest, 1998. március 27.


Akkor és ott

Döbbenet ült szemedben és
égi lámpások távoli fénye, mikor
engem felfedeztél
mágikus jelekkel mélyen
lényedbe vésve
Állati ösztönnel lettem tiéd
Mardosó szerelem nemesült
ádáz testünkben áhitatos csenddé
mellyel térdre borultunk
akkor és ott

Budapest, 1998. március 27.


Randevú

Vércse-vijjogással seprű keverte
harapós örvényen lovagol
a bibircsókos vénség
Ezerráncú fogatlan
mosoly hímezi képét:
- Legények is lesznek ám a réten!

Budapest, 1998. március 30.


Idegen

Kénytelen vagy élni, gyávaságból,
hogy morzsákat csipegetve
tetesd gazdagnak magad
Milyen odvas, milyen ocsmány
tud lenni a szépség
ha kezedben gyurmázod
sápadt hangulataink
Már nem tanítalak égni,
ronggyá foszlattad bánatom
csitulj el, nemtelen dög
mert terméketlenül csaholva
nem való a létezés

Budapest, 1998. március 30.


Fiú

Szelid tőrökkel ölelsz
hallgatag isten
engedd magad aláhullani
hogy fázós kígyótestem
beléd lehellje
a dobbanást

Budapest, 1998. március 30.


Nem hiszem

1.
Valóban vétkeztünk-e
akkor az esőben, mikor
elszédülve rám fonódó
erős karjaidban
együtt kerestük a titkot
a lehullott levelek közt
testünk vad útjain?
Nem hiszem.

2.
Csak egy játék volt
mert magamat szerettem
tébolyult harmatos csókban
és skorpiómarással adtam
tudtomra állati vágyam
Hidegen, szépen megtalál
a szerelem csontváza, ujjaival
magához int szeliden
Ez volnék?

3.
Hinned kell,
hogy bízhass, több ez
mint alázat, lehelem
súgva, veszélytelen vagyok,
megbélyegeztél, áldással,
vétekkel, engedd,
hogy közös álarcunk alatt
szeressük egymást

Budapest, 1998. március 31.


Egyedül

Mily bűzös, mocskos árkokat róttatok
e nemes szó büszke homlokára míg
gyarló testetek húsa súlyosan vétkezett akár
ömlengő szavakkal akár reszkető kézzel
Mily ádáz vinnyogó félelem űzött el
a magány édes szentségétől
hogy ne lássátok hatalmas fenségét
Vak szemeitekben tükrözodik állati
kapaszkodásotok a fény lényei felé
Mert akit nem gyönyörködtet a magány
az sohasem tud feloldozást nyerni
a rémálmok szennyes gyalázata alól
hogy mosolyogva nyerjen bebocsáttatást
az "együtt még egyedülebb" tiszta csendjébe

Budapest, 1998. április 19.


Istennek lenni

Lehunyta szemeit a sötét
és húrjain
a teremtés büszke
döreje pengett
micsoda gyalázat volt
irgalmat kínálni nekünk
elzuhantunk a térben
és édes halálban ízleltük
mik vagyunk
s őrjöngve-sikoltva
inkább
arcába kacagtunk
a felvállalt küldetésnek

Budapest, 1998. június 9.


Amikor meghalok

Fekete hajnalon válok eggyé
a múlt szennyével mit
örömmel vajúdott világra a bánat
Kereső kezemben
hollók verdeső bánatával
zuhanva hívom a lelkemet
Halandó áldozatom fogadd el,
Isten,
és fogaiddal vedd vérem
csorduló patakját
fonalam megszakad és
végtelenbe olvadva tűnik el
kívánj jó éjszakát

Budapest, 1998. július 3.


Ne kérdezd

Ocsúdva kergetem a vágy játékos madarát
testedben az éj kibomlott fürtjeit
Csukott szemedben a névtelen szeretőt
Ha elfutnék, ölelj halálra
és ne kérdezd, miért lettem a tiéd

Budapest, 1998. július 14.


Osiris

Engedd, hogy ringassam megfáradt testedet
Ó, testvér! hajód messzire úszott az idő folyóján
pillants rám, halott ajkad kék mosolyának titkán
osztozz meg velem, fenséges szeretőm
A múlt termékeny ösvényein ölelj még egyszer magadhoz
Egyedül én találok rád, karjaimba fektetlek
beszélj hozzám, töltsd meg kiszáradt medremet
Engedelmeskedem az örök élet ajándékának, mint
A zöldello mező, melyet a sötétség könnye öntöz
Látod, az éjszaka fátyla meghasad, hogy
mutassa ölembe hajtott isteni arcod, ó uram
A világ örök szendergésünkrol álmodik

Budapest, 1998. július 22.


Angyal

És eljöttél tisztán, sötéten
mint suhanó szárnyú látomás
megízlelni a könnyeimet
lemosni lábamról
a halandó út porát
És öleltem magamba rettegve
folyékony fényed árnyait
nem a félelem ölte meg
a szavakat bennem
a fekete virágok némán szeretnek

Budapest, 1998. július 24.


Ítélet helyett

Szűzi testem gyalázd még
mocskosul, egyesülve
a halálban vöröslik rajtam
pecséted, lemoshatatlan
szennye változtat prédává
melyen mindenki lakmározhat
fogadalmam hozzád láncolt
régen az eszmélet hajnalán
nem tehettem mást
ítélet helyett
kezedbe hajtottam arcomat

Budapest, 1998. július 24.


Fekete víz

Fekete víz sodorja
szédült hitem, szeretni
vétek ha nem halálos
a kín gyönyörével
alázattal hajtok fejet
szeress halálra
tenyerem óvón csukódik
ragyogó fényedre
szótlanul sírok
szeress tovább

Budapest, 1998. augusztus 19.


Mégis

Várakoztam, miként édes
gyümölcsben a ciánillatú mag
Nedved méreg, s mint
méz csorog végig ajkaimon
Az éjszakába a múlt és jövő
végtelen Anyái kiáltják fájdalmukat
az egyesülést mégis én köszönöm

Budapest, 1998. szeptember 4.


A halott kedves

Aludj csak szerelmem
hidd hogy van új világ
mit nem lep el a fekete mocsok
a posvány a bunök ódivatúak
a modern jótettek sokkal
gonoszabbak mert megbocsátani
sikk lett és megvilágosodásssal
férgek ezrei dicsekszenek
Kedves ne nézz rám többé
ne lásd könnybe borult arcom
a tiszta tenger temessen el
és nem engedem hogy
rózsaszirmaid feledés
fertőzze hidd hogy
van még igazság és talán
mementóként felállítják neked
a Bolondok szobrát

Budapest, 1998. október 27.


Ébren

A feketeségben fehér folt az arcod
úgy világít a furcsa szó: "örökké"
a halandó pillanat imát mormol a vágyaknak
nehéz megérteni, hogy szeretsz
hisz keresztre feszít minden mondatod
sikolyok suttognak az éjszakai utcán
egyedül hozzám beszél a vén,
rongyaitól megfosztott bánat
kitakart meztelen testemen lakmároznak
az álmok, valahol édesen alszol,
lehúnyt pilládinak súgva lehelek
jó éjszakát

Budapest, 1998. november


Üveggyöngyökről és sárkányról

Királyők koldusa, hamuvá lettek
tündöklő kincseid, mind elragadozta
a nagy sötét keselyű
suhogó kaszájával rendet vágott
népedben az egyszerű gyilkos
ki nem kérdezett de meghagyott téged
- nem is tudnál szemébe nézni -
Üveggyöngyökben hitttél, most szétgurultak
a földön s ahogy lehajoltál értük
hátad úgy maradt
Rád vicsorognak emlékeid és
rubin vércseppekként felszívja őket
az örvénylő végtelen homok
Fuss koronád után, koldus,
ott gurul már a világ peremén
majd megremeg a talaj lábad alatt
ahogy felriad a sárkány és lustán
feltápászkodik, lerázva magáról
fürtökben lógó haszontalan koloncait

Budaörs, 1998. december 5.


Jóslat

Hangyák voltunk,
csekélyke göröngyünk görgött
Ó, vak Cassandra -
porszem hullott a levesedbe

Budapest, 1999. január


Holnap 1

Ártatlan gyilkosod leszek
beléd búvok mint a szállongó füst
védtelen húsom feltépheted
s kívánhatsz többet
- de csak mert engedem

Budapest, 1999. január


Holnap 2

Lehunyt szemű virág leszek
vihar nem tép már
ezzé tettetek
többé harmatom sincs
de még szerettek
szátok mohón issza
vérem falja testem
csak egy kicsit másképp

Budapest, 1999. augusztus


Ha hallanád

Ha hallanád
milyen messzire elér a szó
alázattal borulnál térdre
a csend trónja elott

Ha értenéd
mekkora eret vág a sziklába
a gyönge vízpatak
nem ostromolnád a hidat
közöttünk
szilajló habokkal

Szeliden hátadra emelnél
mint úszó falevelet
a megbocsátó folyó

Budapest, 1999. augusztus


Nordia

Álomországban héttüzű szeretőim
Nordia ormán szőkén csillan a tél
kacagó baglyok cafatos szájú szarvasok
rohannak halk tenyered tükrén

hullám-kösöntyűbe bújt tavaszi titkok
vad férfiak mulatós ajkán zengenek
Néped vagyok, kemény tölgy-király!

homlokodon farkasdühű sírás lobban
fenséges vénasszonyok koponyáin
szeretkezik az északi szél

Budapest, 1999. november 3.


Manifesztum

Hozz holnapot,
s megmondom, ki vagy,
Elixír őre
Én vagyok Én,
a Manifesztum vagyok,
az Úrnő vagyok,
enyém a barlang,
enyém a kehely;
szádon csók, torkodon harapás,
nem én tettem,
vér a véremből, test a testemből
Katonák masíroznak
szívverésed ütemére,
nem te vagy a háború,
te a hallgatás vagy,
a trónon ülő Isten
Kiáltoznak hozzám szónokok,
tanítók, szókimondó papok
lovakon nyargalnak,
korbáccsal biztatnak lázadásra,
tolvajok viszik anyáinkat,
múlt század, múlt évszázad,
megalomán tömegiszony és
hullák, dögvész,
és hasadoznak a föld csontjai,
élsz
élek
pislákolnak a próféciák,
gazdagon dolgozom
de a fény még várat
fájni fog, kell,
ha eléred, kezedbe
veheted a csillagokat
Ne tétovázz, kiálts tébolyt,
és zászlókon lengek majd,
elnémul a toll,
a csendben
rettegnek a bosszúállók
Az Isten halott.

Budapest, 2000. február


A halál menyasszonya

Méreg-kehely vagyok
szerelmem katedrálisában
oltár előtt halsz
szent misét celebrálva
fekete palástban
nem tudsz többé szeretni
késekkel táncolok
hideg a kopadló
szerelmem
te vagy a megváltás
te vagy a gyalázat
apránként ölj
rettegek nélküled élni

Budapest, 2000. február 7.


Ének

Egy hang vagyok,
cseppenként édes, surranó hang,
körülfonlak hogy
reszkess kicsit
Szerelmem
szívtelen próféták vagyunk
Igazsággal simogatlak
- csupa sikoltás -
de szerelmem mindig suttogom,
hogy megbocsátok,
hogy megbocsáss

Budapest, 2000. május 28.


Visszhang

Tarkót borzoló szél vagyok
Sötét tincseket fuvongató
Makacs-puha suhanás
Virág-álom vagyok
Borre tapadó forró száj
Nemlét vagyok
Engem álmodik a végtelen
Éj

Budapest, 2000. június 23.


Egyetlen

Kígyóhátú, hajlított tőr a tested,
százágú, feszített villám
szaggatott lihegésed megtörik
sóvár vonaglásokon iszamos húson
szemed lehunyt korbács
hosszú pillájú, meztelen éjfél
hajad öntudatlanul simogat
rekedt sikolyokkal halálra

Budapest, 2000. augusztus 12.


Naplemente

Lánghasú alkony simítja végig arcuk -
fiú, lány, morajlás és
hullámhabos, langyos parti kövek -
mintha csak egymást várták volna

Budapest, 2000. augusztus 17.


Angyalidéző

Lennék holdezüst toll
szárnyadból öledbe hullva
nyaldosnám tiszta tested
mint szent pergament
vörös szavaimmal újra

Lennék lángbaborult ég
lennék könnyed és zenéd
Lehunyt szívvel halk kezemmel
fényt simítok feléd

Budapest, 2001. március 7.


Hovatovább

Véredben csókom
hétszer feloldom
könnyek palástján
kúszik az éj.

Megkívánt szavad
tejed lecsordult
szakállas bölcsnek
a mézes kéj.

Budapest, 2002. augusztus 9.








A honlapon található, esetlegesen Internetről származó anyagokért csoportunk felelősséget nem vállal.
Az Árnyak újság a Berkano Wicca Tradíció belső kiadványa, a benne található cikkek, írások a szerzők és a Tradíció szellemi tulajdonát képezik,
felhasználásuk a jogtulajdonosok írásos engedélye nélkül minden formában tilos.

Powered by nettarhely.hu