Osara: Pre-Gardneriánus boszorkányság a 19.-20. századi Angliában



1813. szeptember 17-én Charles Pickingill feleségül vette a Hockley-ből származó Susannah Cudnert. Első gyermeküket, George-ot 1818. május 26-én keresztelték meg. Később "Old George", a "jó öreg George" néven vált ismerté, és feltehetőleg 1909-ben halt meg Canewdonban. Haláláról azonban ellenmondóak a feljegyzések, mivel az egyetlen hasonló adat egy bizonyos George Pettingale-é, aki 1909. április 14-én hunyt el.

Az egyetlen ismert fotót Old George-ról Eric Maple publikálta a "Boszorkányság - Az emberiség küldetésének története a természetfeletti hatalom megszerzéséért" c. könyvében, mely az Octopus Books gondozásában jelent meg. A fotó feltehetőleg Canewdonban készült, és alatta az alábbi felirat olvasható: "George Pickingale, Canewdon-i földműves Essex megyéből, a falu hét boszorkányának vezetője az 1890-es években. Itt 105 éves korában látható, 1909-ben halt meg. Különleges hatalmával ördögfiókákat irányitott, hogy learassák földjének termését; s úgy tartották, hogy félóra alatt az egész termést betakaritották, miközben az öreg békésen pipázott."

Az Old George-ról kialakuló kép egy nem épp közkedvelt embert mutat, sokan féltek tőle, és úgy tartották, mind pénzt, mind sört követelt a falu lakóitól. A "Prediction" magazin egyenesen úgy vélte, "hihetetlen, ördögi erőkkel birt". Anglia örökletes boszorkányai rémülettel vegyes tisztelettel kezelték a "Magister"-t, aki széles körben ismert volt tudásáról. Már az 1850-es évektől kezdve szabadkomuves mesterek is érkeztek hozzá messze földről, hogy konzultáljanak vele. Hargrove Jenkins bevonta őt a rózsakeresztesek Ritusainak és Rituáléinak fejlesztésébe és újrairásába. Old George világszerte ismertté vált.

Pickingill rendszeresen és nyilvánosan szembeszállt az angol boszorkányokkal, arra szólitva fel őket, hogy helyezkedjenek szembe a keresztény vallással, és állitsák helyre az ősi vallást. Néhány, azóta már elhunyt brit újságiró azt állitotta, hogy a középkor óta nem akadt elkötelezettebb és hangosabb támogatója a Szarvas Isten tiszteletének. Old George annak szentelte életét, hogy helyreállitsa az ősi isten tiszteletét, és mágikus tapasztalatával boszorkányokat, rózsakereszteseket, ceremoniális mágusokat és az okkult szféra sok más képviselőjét segitette. Úgy vélték, azért támogatja a sátánista mozgalmakat, mert ezzel is elősegiti a keresztény hit háttérbe szorulását. A Pickingill covenek gyakorlatukat főleg a francia és skandináv boszorkányság elemeire épitették, melyben a ritusokat szépséges, fiatal papnő vezette a Szarvas Isten tiszteletére. A sátánisták persze lelkesen adoptálták ezt a gyakorlatot, igy Old George-ot hamarosan azzal vádolták meg, hogy "sátánista coveneket vezet".

Old George leszármazási vonalát Julia Pickingill-ig, Brandon "wicce"-jéig vezette vissza. Juliát 1071-ben bérelte fel Lord Hereward arra, hogy mágikus inkantációkkal bátoritsa embereit, és átkaival zavart keltsen a normann megszállók közt. A csaták során többen látták Juliát egy fából készült toronyban állva, letekintve a két, egymással szemben álló seregre, ahonnan jól lehetett hallani varázsigéit. Bármit is csinált, úgy tűnt, működött; egészen addig, mig a normannoknak sikerült felgyújtania a tornyot. Julia Pickingill a lángok között lelte halálát.

Úgy tartják, a Pickingill család ezután következő generációi mind az ősi vallás papjai és papnői voltak. Évszázadokon keresztül ismeretesek voltak a Szarvas Istennel kötött szövetségükrol, és számos, ősi boszorkánypraktikát megőriztek, melyeket Anglia egyetlen más részén sem ismertek. Mint korábban emlitettük, a ritusok a francia és a skandináv gyakorlatot követték, köszönhetően, hogy Kelet-Angliát francia és flamand takácsok özönlötték el, akik magukkal hozták a kathar hit egyes elemeit, és a középkori Franciaországban fennmaradt ősi hit töredékeit.

Hosszú élete során George Pickingill kilenc covent szervezett, mintegy hatvan év alatt, melyek Norfolk, Essex, Hertfordshire, Sussex és Hampshire megyékben tevékenykedtek. Ezeknek a coveneknek a vezetői megigérték Old George-nak, hogy "megőrzik a boszorkány vért", és szoros kapcsolatot tartanak fenn más, jó hirű, örökletes covenekkel. Bár Old George szabadon megosztotta bárkivel mágikus gyakorlatát, megtagadta, hogy átadja a hatalmat bárki olyannak, aki nem bizonyult megfelelő jelöltnek. A kilenc coven előre megirt rituális gyakorlat alapján dolgozott, de Old George folyamatosan újrairta, újrafogalmazta és átgondolta koncepcióját, új és új gyakorlatokat vezetett be, igy mind a kilenc coven igen hasonló, de apróságokban mégis különböző irányelvekkel rendelkezett. Old George előtt minden örökletes coven kizárólag szájhagyomány alapján dolgozott, tudásokat és a rituálék szövegét szájról szájra adták tovább, melyet emlékezetből, gyakorlással oriztek meg. Ez a módszer azonban azt sugallta a boszorkányok számára, hogy csak egyetlen helyes módszer létezik, és ez a rendszer merevségét eredményezte. Old George azonban találékony, újitó elme volt, aki hajlandó volt változtatni, fejleszteni a hagyományt. Old George Pickingill volt az első, aki megalapozta az Árnyak Könyvének hagyományát.

Old George öröksége a mai napig továbbél. Legfontosabb öröksége, mellyel megreformálta az angol boszorkányságot az volt, hogy minden ritust egy fopapnő vezet. Úgy tartották, hogy a skandináv hagyományban - melyet a Pickingill covenek átvettek - nők tisztelték és szolgálták a Szarvas Istenséget, az Anyaistennőt pedig csak férfiak szolgálhatták és tisztelhették. A Vaskorban a tavaszi fesztiválok idején nőket áldoztak fel az Isten tiszteletére, és csak ez a feláldozott nő volt az, aki megidézhette az Istent, hogy szálljon alá a férfi testébe, ki kiválasztott helytartója lehet a földön. És csak ez a főpap, az Istennő szeretője és párja szólithatta az Istennőt, hogy szálljon alá a nő testébe, ki kiválasztott helytartója lehet a földön.

Mindezek alapján nyilvánvalóvá válhat, honnan ered a "csak férfi avathat nőt és csak nő avathat férfit" mai koncepciója. Az avató az isteni erők birtokosa az avatás pillanatában, és testben inkarnálódott Istenként/Istennőként adja át a hatalmat az avatandónak. Az eredeti, örökletes, angol boszorkányságban mindig egy Magister vezette a covent. A ritusokat közösen vezette a fopapnővel. A Magister feladata volt az új női tagok, mig a főpapnő feladata az új férfi tagok megtalálása.

Két avatási szintet ismertek. Az elsőt a "Bemutatás Ritusa" előzte meg, mellyel befogadták a jelentkezőt. Ez a szertartás rituális közösülést igényelt a jelölt részéről egy ellentétes nemű coventaggal, mellyel "átadták a testvériség hatalmát". A "Bemutatás Ritusa" után az új tag még nem rendelkezett semmilyen státusszal és nem volt igazi tagja a Testvériségnek, s csak EGYETLEN EGYSZER adhatta át hatalmát egy ellentétes nemű új jelentkezőnek egész élete során, hasonló módon, ahogyan ő kapta. Ahhoz, hogy a Testvériség teljes jogú tagjává válhasson, a jelöltnek át kellett esnie egy második szertartáson, a "Beavatás Ritusá"-n. Ehhez egy bizonyos próbaidő letelte alatt különleges képességeket és tudást kellett elsajátitania és felmutatnia. Ez a próbaidő általában egy évig és egy napig tartott. Ha eleget tett a szükséges feltételeknek, ezek után beavatást nyerhetett a Testvériségbe, és teljes jogú taggá válhatott.

Egyedül a Magister volt jogosult arra, hogy hatalmát bármely nembéli tagnak átadhassa. Ez a hatalom jelentette azt, hogy avathat a Testvériség nevében, és coveneket alapithat. Ha erre a ritusra sor került, a tag Magisterré vált, ezt azt is jelentette, hogy távozik a covenből és új covent alapit, hiszen mindegyik covennek csak egyetlen Magistere lehetett.

A 17. század végén ez a gyakorlat megváltozott. Számos tudós kezdett érdeklődni a Mesterség iránt, főleg azon romantikus képzetek hatására, melyek azt sugallták, hogy a boszorkányság tartalmazza a druidizmus egynémely elemét. Az új beavatottak ezen generációja túl barbárnak és elavultnak vélte a szexuális úton történő beavatást, igy a Mesterség 18. századi reformációja során a rituális közösülés gyakorlata fokozatosan kiiktatódott. Az angol covenek többsége, elvetve a szexuális ritust, egyetlen bemutatási szertartást tartott meg, melynek során a Magister mindkét nem képviselőjének átadhatta hatalmát. Néhány coven még mindig megtartotta a két ritust, de egyre jobban összemosódtak a határvonalak a kétféle avatás között.

Érdemes még megemliteni, hogy a francia hagyományok különleges módon kezelték az avatást, és csak kivételesen képzett tagok kaphatták meg, viszont három fokozatot ismertek. Az első ritus megegyezett az angol hagyománnyal, és rituális közösüléssel történt az új tag befogadása. A második volt az első tényleges avatás, a harmadik ritus pedig annak elismerésére szolgált, hogy a tag jogosult lett új coven látrehozására. Ezt a rendszert később néhány kelet-angliai és skóciai coven is átvette, és ez ihlette a mai, modern, három-fokozatú avatási szisztémát.



Pickingill után az örökletes angol covenek számos hagyományt őriztek meg. Létezett néhány igen fontos kritérium, melynek meg kellett felelnie mindazon csoportnak, akik örökletes boszorkánynak akarták vallani magukat. Ezek a következőek voltak:
1. Rituális Közösüléssel történő befogadás - Az örökletes tradiciókban a boszorkányok hatalma, pszichikai ereje, szellemi vezetőik és elementális szellemeik különleges módon adódnak át a boszorkány spirituális örökösének, rituális közösülés útján, egy ellenkező nemű taggal. A Mesterség családjaiban született gyermekeket mindaddig nem tekintették boszorkánynak, mig felnőve át nem estek ezen a rituson.
2. Fémek kizárása - Az örökletes covenek semmilyen formában nem használhattak fémet. Ennek oka, hogy gyűléseiket általában a Ley-vonalak mentén tartották, és mind a fém, mind a vér (mely vasat is tartamaz), semlegesiti a Ley energiát, s úgy vélték, beszennyezi a Ley központot. Az örökletes covenek úgy tekintettek magukra, mint a Ley központok Őrzőire, és feladatuknak tartották a szent hely tisztaságának megőrzését. A termékenységi ritusokon keltett energia beleáramlik a földbe, s ezen energiákat a Ley központok nagy mértékben képesek felnagyitani. Ezért körüket fából vagy szarvból készitett botokkal jelölték ki, oltárul köveket használtak. Egyetlen örökletes coven sem gondolhatott arra, hogy fémeszközzel "megszentségtelenitse" a földet.
3. Az Árnyak Könyve - a modern Mesterség hagyományos eszköze, mely a régi örökletes covenek számára ismeretlen volt. Az első Árnyak Könyve Old George Pickingill nevéhez kötődik, melyet csaknem hatvan éven keresztül csiszolgatott, finomitgatott. Néhány örökletes coven azonban mégiscsak tartott valamiféle coven szabályzatot, melyet általában a Magister tartott magánál, majd továbbadott utódjának. Soha egyetlen nonek sem volt szabad olvasnia. Ennek oka az volt, hogy úgy vélték, egy no mindenképp el fogja árulni a könyv tartalmát, vagy annak rejtekhelyét, ha a szeme előtt kinozzák meg gyerekeit, mig egy férfi nagyobb valószinűséggel megtartaná a titkot.

Fontos még megemlitenünk egy jelentős áramlatot, mellyel gazdagodott az örökletes boszorkányság, mielott Gerald Gardner teljesen átformálta volna Anglia boszorkányhagyományait. Nehéz pontosan megmondani, mikor kezdődött a szaracén misztériumok bevonása a boszorkánygyakorlatba, de annyi bizonyos, hogy a középkorban már felfedezhetőek a nyomai. Amikor az arab hóditók elözönlötték Spanyolországot és Dél-Franciaországot, magukkal hozták misztikus tanaikat. Az aragoni Berber misztériumiskola a feljegyzéseik szerint mind baszk, mind kathar tanulókat is tanitott. A Navarre-i boszorkányok szintén számos szaracén hagyományt olvasztottak be rendszerükbe. Navarrei Berengariáról, aki később I. Richard király arája lett, azt tartották, hogy néhány Navarre-i boszorkányt is magával vitt az angol udvarba, feltehetőleg innen kerültek bele a szaracén elemek az angol boszorkányság gyakorlatába. Egy másik elmélet szerint számos norman, francia és német lovag harcolt Sziciliában, és lehetsége, hogy ők tanulták meg ezen misztériumokat, majd elterjesztették azokat anyaföldjükön is.

Úgy tartják, a Mesterségnek számos eleme szaracén eredetű: a kötelek használata, az ötszörös csók, és néhány szexuális mágikus technika. Ezek a gyakorlatok foleg a magasabb fokozatok beavatottjai számára voltak fenntartva.

A honlapon található, esetlegesen Internetről származó anyagokért csoportunk felelősséget nem vállal.
Az Árnyak újság a Berkano Wicca Tradíció belső kiadványa, a benne található cikkek, írások a szerzők és a Tradíció szellemi tulajdonát képezik,
felhasználásuk a jogtulajdonosok írásos engedélye nélkül minden formában tilos.

Powered by nettarhely.hu