Programok



Mini Mabon

Szeretettel meghívunk a Berkano Wicca Tradíció Mini Mabon Fesztiváljára, melynek keretében nyílt rituálét tartunk.

Mabon, az őszi napéjegyenlőség ünnepe. A természet hanyatlóban, a télre készülődik, a visszavonulás, pihenés, nyugalom ideje következik el. A Nap bágyadtabb, de még fényes, van ereje. Ez a Földanya ünnepe, a gyümölcsérésé, a beérett termésé, a szüreté és a megnyugvásé.

Program:
- Nyílt rituálé
- Tűzrakás: lehetőség lesz sütögetésre, mindenki hozzon magával amit szeretne
- Közös chant-olás és dobolás a tűz körül (plédeket, párnákat hozzatok a leüléshez)
A rituálé után az ünnephez illő ételek, italok fogyasztása, kötetlen beszélgetés.

A program ingyenes.

Gyülekező: Kolosy téren, a 65-ös busz megállójában

Időpont: 2016. szeptember 18., 14:30-15:00






Lammas-i nyílt rituálé

A Berkano Wicca Tradíció nyílt rituálét tart Lammas ünnepe alkalmából. Mindenkit szeretettel várunk, aki szeretne velünk együtt ünnepelni, részt venni egy közös rituálén, vagy egyszerűen megismerni a Berkano közösséget.

Agusztus 1-én a gabona, az aratás, a termékenység, az új kenyér ünnepét tartjuk. Az ünnep egyúttal a nyár végét és az ősz kezdetét jelzi. Az augusztusi nap még forrón süt, ám a nappalok már észrevehetően rövidebbek, az éjszakák hűvösebbek, a nappali árnyékok hosszabbak - az ősz már a kertek alatt lopakodik.

Program:
- ünnepi rituálé
- utána kötetlen beszélgetés

A program ingyenes.

Találkozó: Margitszigeti nagy szökőkút

Időpont: 2016. július 31., délután 3-kor






Wiccafé beszélgetés - A szimpatetikus mágia

Szeretettel várunk minden érdeklődőt, Wiccát és nem Wiccát egy kellemes beszélgetésre és teázásra.

Téma:A szimpatetikus mágia

"Ha elemezzük azokat a gondolati alapokat, amelyeken a mágia felépül, akkor azt látjuk, hogy ezek két részre oszthatók; először: a hasonló hasonlót hoz létre, vagyis a következmény hasonlít az okára; másodszor: dolgok, amelyek egyszer kapcsolatban álltak egymással, továbbra is hatnak egymásra a távolból, még akkor is, ha a fizikai kapcsolat megszűnt közöttük. Az előbbi alapelvet a hasonlóság, az utóbbit a kapcsolat vagy az átvitel törvényének nevezhetjük. Az elsőből, a hasonlóság törvényéből a varázsló azt a következtetést vonja le, hogy bármely kívánt hatást elérhet pusztán a cselekmény utánzásával, a másodikból arra következtet, hogy azt a hatást, amelyet cselekedeteivel egy tárgyon előidéz, elő tudja idézni azon a személyen is, akivel ez a tárgy egyszer - akár mint testrésze, akár másként kapcsolatban állt.

A hasonlóság törvényén alapuló varázslatot homeopatikus vagy utánzó mágiának is nevezhetjük, a kapcsolat vagy az átvitel törvényén alapuló varázslatot pedig átviteli mágiának. A mágia e két ága közül az elsőnél a homeopatikus megnevezés talán előnyben részesíthető, mivel az alternatívaként ajánlott utánzó vagy "mímelő" mágia kifejezést úgy lehetne - bár nem volna szabad - érteni, mintha lenne egy tudatosan cselekvő személy, aki utánoz; ezzel a mágia területét túl szűk határok közé szorítanánk. A varázsló ugyanis magától értetődően azt hiszi, hogy azok az elvek, amelyeket művészetének gyakorlásakor alkalmaz, szabályozzák az élettelen természet működését is, más szavakkal: hallgatólagosan feltételezi, hogy a hasonlóság törvénye és a kapcsolat törvénye egyetemes érvényű, és nem korlátozódik csak az emberi cselekvésre."

(James George Frazer: Az aranyág)



Helyszín: Café Zsivágó, Budapest VI. Paulay Ede u. 55.

Időpont: 2016. július 4., este 7-től

A beszélgetést vezeti: Jelena

A teaház információira, az események meghirdetésére külön Facebook csoport alakult, melybe 18 év felett bárki jelentkezhet ezen a linken.






Litha-i nyílt rituálé

A Berkano Wicca Tradíció nyílt rituálét tart Litha, a nyári napforduló alkalmából.

A Nap a téli napfordulótól kezdve egyre magasabbra emelkedik az égen, majd a nyári napforduló napján éri el pályájának csúcsát. Ezt követően a hanyatlás féléves periódusa kezdődik. Az ember a Napot próbálja ekkor megsegíteni a sötétséggel vívott harcában.

Litha a gabonaistennő ünnepe. Litha a bőséget, az érettséget, az elevenséget és az örömöt jelképezi, ünnepe egyben a tűz, a megtisztulás, az elevenség, a változás és a termékenység ünnepe is. Ez az időszak bármely mágiának nagyon kedvező. A gyógyító, szerelmi és oltalmazó mágia különösen jól illik az alkalomhoz, amelyből az egyikre sor is kerül az ünnepen.

Sok szeretettel várunk minden Wiccát és érdeklődőt közös ünneplésre, azt is, aki még nem volt hasonló eseményen.

Program:
- ünnepi rituálé
- utána kötetlen beszélgetés

A program ingyenes.

Találkozó: Margitszigeti nagy szökőkút

Időpont: 2016. június 25., délután fél 3-kor






Wiccafé beszélgetés - A Wicca alapjai

Szeretettel várunk minden érdeklődőt, Wiccát és nem Wiccát egy kellemes beszélgetésre és teázásra.

Téma:A nyúl, mint jelkép különböző kultúrák legendáiban
Kezdőknek, haladóknak egyaránt. Beszéljünk a Wiccáról hiteles források alapján!

Helyszín: Fehér Holló teaház, Budapest VIII. Horánszki u. 1.

Időpont: 2016. május 26., este 7-től

A beszélgetést vezeti: Norgk Bael

A teaház információira, az események meghirdetésére külön Facebook csoport alakult, melybe 18 év felett bárki jelentkezhet ezen a linken.






Beltane-i nyílt rituálé

Beltane az év világos, fényes felének kezdetét jelöli. Ez a szerelem, a termékenység ünnepe a Wicca évkörben. Nyílt, szabadtéri rituálét tartunk ezen alkalomból, szeretettel várunk mindenkit.

A rituálé a Látó-hegyen lesz, ennek megfelelő cipőt hozzatok.

A program lényegi része egy-másfél óra, utána kötetlen beszélgetés.

Találkozó: a Kolosy téren, a 65-ös busz végállomásánál.

Időpont: 2016. május 7., délután fél 3-kor






Wiccafé beszélgetés - Földmágia

Szeretettel várunk minden érdeklődőt, Wiccát és nem Wiccát egy kellemes beszélgetésre és teázásra.

Téma:A nyúl, mint jelkép különböző kultúrák legendáiban
Beltane ünnepére hangolódva a megújuló természet kerül a középpontba a következő Wiccafé alkalmával.

Helyszín: Café Zsivágó, Budapest VI. Paulay Ede u. 55.

Időpont: 2016. április 30., este 7-től

A beszélgetést vezeti: Ferencz-Kuna Valéria (Neshama)

A teaház információira, az események meghirdetésére külön Facebook csoport alakult, melybe 18 év felett bárki jelentkezhet ezen a linken.






Sárkányok mindig lesznek - közös kiállításlátogatás

"Sárkányok mindig lesznek" címmel nyílt érdekfeszítő kiállításnak ad otthont átmenetileg a budapesti Petőfi Irodalmi Múzeum impozáns műemléki jellegű palota épülete, a csodálatos és történelmi gazdagságú Károlyi-palotakert szomszédságában.

A színes és látványos interaktív tárlaton számtalan ismeretanyag mutatkozik be a legkülönbözőbb kultúrkörök sárkányairól a mitológiáktól kezdve napjainkig. Megismerhetjük a sárkányt, mint mitikus lényt, mágikus, spirituális tulajdonságait. A kiállítás bármelyik korosztály számára egyaránt élvezhető.

Szeretettel várunk minden Wiccát és érdeklődőt, aki közösen ellátogat velünk erre a kitűnő programra.

Találkozó: A Petőfi Irodalmi Múzeum épületének főbejáratánál (Petőfi Irodalmi Múzeum V. ker. Budapest Károlyi u. 16.)

Időpont: 2016. április 16., délután 3-kor

Belépőjegy: 800 Ft felnőtt, 400 Ft gyerek.






Wiccafé beszélgetés - A nyúl, mint jelkép különböző kultúrák legendáiban

Szeretettel várunk minden érdeklődőt, Wiccát és nem Wiccát egy kellemes beszélgetésre és teázásra.

Téma:A nyúl, mint jelkép különböző kultúrák legendáiban

Helyszín: Café Zsivágó, Budapest VI. Paulay Ede u. 55.

Időpont: 2016. március 25., este 7-től

A beszélgetést vezeti: Jelena

A teaház információira, az események meghirdetésére külön Facebook csoport alakult, melybe 18 év felett bárki jelentkezhet ezen a linken.






Tavaszköszöntő rituálé

Sok szeretettel meghívunk mindenkit Ostara és a tavaszi napforduló alkalmából Tavaszköszöntő nyílt rituálénkra, szeretnénk együtt megünnepelni veletek a tavasz ébredését, a természet újjászületését, a fák kilombosodását és a virágok rügyezését.

Öltözzetek melegen, bár remélhetőleg szép, napsütéses idő lesz (az előrejelzések szerint mindenképp). Semmit nem szükséges hozni; esetleg, ha valakinek van kedve és ideje, hozzon néhány szép, festett tojást az oltár díszítéséhez. Aki még nem volt hasonló találkozón, annak itt az alkalom, hogy megismerkedjen a Wicca hagyományokkal és ízelítőt kapjon rituáléink hangulatából.

Találkozó: Margitszigeti nagy szökőkút

Időpont: 2016. március 19., délután 3-kor

A rituálét vezeti: Jelena és Tamás






Wiccafé beszélgetés - A beavatásról

Szeretettel várunk minden érdeklődőt, Wiccát és nem Wiccát egy kellemes beszélgetésre és teázásra.

Téma:A beavatások

Helyszín: Sóter Ezoterikus Klub és Teaház, Budapest VI. Dessewffy u. 53.

Időpont: 2016. február 23., este 7-től

A beszélgetést vezeti: Osara és Saddie LaMort

A teaház információira, az események meghirdetésére külön Facebook csoport alakult, melybe 18 év felett bárki jelentkezhet ezen a linken.






Meditációval egybekötött beszélgetés

Szeretettel várunk minden érdeklődőt, Wiccát és nem Wiccát egy kellemes beszélgetésre és teázásra.

Következő programunk egy meditációs beszélgetés, irányított meditációval. Nyílt beszélgetés, mindenkit várunk sok szeretettel!

Helyszín: Fehér Holló teaház, Budapest VIII. Horánszki u. 1.

Időpont: 2016. január 30., délután 4-től

A beszélgetést vezeti: Jelena Belova

A teaház információira, az események meghirdetésére külön Facebook csoport alakult, melybe 18 év felett bárki jelentkezhet ezen a linken.








Archívum - 2015. programjai

Archívum - 2014. programjai

Archívum - 2013. programjai

Archívum - 2012. programjai




A honlapon található, esetlegesen Internetről származó anyagokért csoportunk felelősséget nem vállal.
Az Árnyak újság a Berkano Wicca Tradíció belső kiadványa, a benne található cikkek, írások a szerzők és a Tradíció szellemi tulajdonát képezik,
felhasználásuk a jogtulajdonosok írásos engedélye nélkül minden formában tilos.

Powered by nettarhely.hu