Daeva-Lunara: A szarvak szimbolikája





A szarvak a természet őserejét jelképezik, mely a bika erejében vagy a támadó bivaly megállíthatatlan hatalmában fejeződik ki; mindaz a fenség és nyers életerő megnyilvánul benne, mely megérint minket, mikor megpillantjuk a királyi agancskoronájú szarvasbikákat a felkelő nap fényében. A szarv égi királynő, a Hold lunáris hatalmának is kifejezője, villám az éjszakai égbolton, a telő és fogyó hold agancsai mind hozzá kapcsolódnak. Az emberi történelem során mindezen erőkkel összeköttetésbe hozták az agancsokat és szarvakat, nem nehéz meglátnunk tehát, miért váltak univerzális szimbólummá, mely több pogány vallásban fontos szerepet játszik, így a Wiccában is.



Õseink az erdők fáinak ágait hatalmas szarvas agancsainak látták, a holdsarlóban a bika szarvát pillantották meg. A szarvak mind a látható, mind a láthatatlan világban megjelentek, a kos csavart szarvai a misztikus, túlvilági spiráltánc útját jelképezték. Mindezek szimbólumok közös pontja az isteni és állati erők egyesülésében jelenik meg, az ember útjában múltból a jöv?be, s mind egyensúlyt, mind mágikus erőt jelképeznek a mágikus ösvényen, melyet járunk.

A szarvakkal rendelkező, antropomorf istenségek jelentős szerepet játszottak a korai civilizációkban, kezdve Suméria hatalmas, erőteljes bikaistenségeinek misztériumától egészen az ősi Egyiptom kos és bika alakú istenségeiig; az antik világ szinte minden vallásának központi részében foglaltak helyet.

Tökéletes példája jelenik meg ennek Nagy Sándor történeteiben, kit időnként szarvakkal ékesített fejjel ábrázoltak, kiemelve ezzel rendkívüli hadvezéri képességeit, vezetői hatalmát, s egyúttal isteni eredetre vezették vissza ezzel származását. Gyakran nevezték Karnayn néven is, melynek jelentése "szarvakkal ékített". A legenda szerint, amikor a hadvezér elfoglalta Egyiptomot, első dolga az volt, hogy bőséges áldozatot mutatott be az Ápisz-bikának.

A görög Pánt és szatír kísérőit, a minoszi bikát, a római Faunuszt egyaránt szarvakkal ábrázolták. A kánaita Molochot sokszor bikaként ábrázolták, nevének semita gyöke a "király" szóból származik. Enlilt a mennyek bikájának nevezték, fia pedig, Sin, a holdisten, szárnyas bikán lovagolt. Zeusz is gyakran jelent meg bika alakjában, a rómaiak pedig Bacchust nevezték "a szarvas istennek". A zsidók szintén erőt és hatalmat tulajdonítottak a szarvaknak, melyek megjelentek Jahve viharistenségnél, de később Mózesnél is.



Az emberi világ legkorábbi festményei szarvas állatokat ábrázolnak. A bikák, bivalyok, szarvasok, kecskék szinte minden barlangrajzon megjelennek. Az őskor embere fejdíszeket, sisakokat, botokat, tartó- és ivóedényeket készített szarvakból, melyekről azóta számos sírlelet tanúskodik.

A sumérok éppúgy, mint a kelták és a vikingek, szarvakkal díszített sisakokat viseltek a harciasság és férfierő szimbólumaként. A germán Freyr szarvasagancsaival és meredező falloszával a háború, a termékenység és a férfias, teremtő energia istensége volt. Külön érdekesség, hogy az egyik kelta törzs kornovi néven vált ismertté (corn=szarv), s a szógyök még ma is számos brit helynévben előfordul. A kornovi törzs letelepülésének helye a mai Corwall megye.

Az ókori gallok egyik istenségének, Cernunnosnak oltárkőbe vésett domborművét ma Párizsban, a Museé de Clunyban őrzik. Az eredeti felirat Ernunno néven nevezi meg, az istenség feltehetőleg az alvilág őrzője és valamiféle termékenységisten lehetett. Feltehetőleg ugyanő jelenik meg a híres Gundestrupi Üstön is.



A sámánisztikus vallásokban az agancs vagy szarv a fény szimbóluma. Régi szibériai sziklavéseteken láthatunk olyan gímszarvasokat, melyek agancsa sugárzó napot formáz. Egyiptomban a szerelem Hathor istennője hordta tehénszarvai között a Napot, csakúgy Ízisz is. Néhány Ápisz-szobron szintén napkorong található a bikaszarvak között, de a mezopotámiai Bálnál is ugyanez a szimbolika jelenik meg. A skandináv mitológia Heimdallr istenét az "Ázok közül a legfényesebbnek" nevezték, kinek egyik mellékneve "aranyszarvú" volt. Egyes elképzelések szerint a korábban említett Mózes-szarv (mely például Michelangelo híres szobrán látható) tulajdonképp egy félrefordítás eredménye, méghozzá a latin cornuta ("szarvakkal") szóé, melyet "fényes"-ként kellett volna értelmezni.

A szarv a bőség szimbólumává is vált. A római mitológiában Fortuna, a szerencse istennője ábrázolásain óriási szarvat tart a kezében, a bőségszarut ("cornucopia"), melynek csúcsa egyes ábrázolásokon csavarodó. A görög mitológiában Tükhé a véletlen istennője, akinek tulajdonában szintén van egy bőségszaru, mely nem más, mint Amaltheiának, az isteni kecskének a szarva. Amaltheia volt az, aki tejével a gyermek Zeuszt táplálta, halála után pedig hálából az isten a Bak csillagképpé változtatta.

Igen fontos része a szarv szimbolikájának a megújulás, újjászületés, termékenység. Ennek alapja részben egy egyszerű természeti megfigyelés: a szarvasok minden ősszel elhullajtják büszke koronájukat, hogy tavasszal ismét újat növesszenek; a másik ok pedig már a korábban említett, Holddal és holdistennőkkel húzott párhuzam.



A kecskeistenségek szarvai is a termékenység hordozói. A bakkecske vitalitása, ereje, párzókedve és kitartása jelenik meg bennük, mint ahogy a görög Pánnál láthatjuk, ki az erdő szelleme, a természet regenerációs ereje, a Föld bősége.

A szarv vagy agancs szimbóluma a Wiccában is fontos szerepet játszik. A Wicca istenének egyik legfontosabb megjelenési formája az Agancsos Isten, ki megjelenik szarvasként, kosként és kecskeként is. Szarvkoronája a halál és újjászületés, valamint a termékenység és a teremtő férfias erő szimbóluma.

A honlapon található, esetlegesen Internetről származó anyagokért csoportunk felelősséget nem vállal.
Az Árnyak újság a Berkano Wicca Tradíció belső kiadványa, a benne található cikkek, írások a szerzők és a Tradíció szellemi tulajdonát képezik,
felhasználásuk a jogtulajdonosok írásos engedélye nélkül minden formában tilos.

Powered by nettarhely.hu