Osara: Mágikus tinták



Különféle mágikus módszereket, varázslatokat leíró, régi könyvekben gyakorta található meg utalás arra nézve, hogy milyen tintával kell leírni bizonyos szövegeket, vagy lerajzolni mágikus szimbólumokat. A tinta elkészítése nem mindig egyszerű, időnként egészen misztikus, szinte beszerezhetetlen alkotórészek szükségesek hozzá.



A legkorábbi feljegyzések a mágikus tinták használatáról az ókori Egyiptomból maradtak ránk, nagyjából 4500 évvel ezelőttrol, de ismeretesek kínai tintareceptek is, ezek sem sokkal későbbiek. Egyiptomban általában malachit vagy lapis lazuli köveket törtek porrá, és kevertek el gyantával. Ezeket kis, kerek labdákba gyúrva szárították, majd ecsettel nedvesítették meg, mikor használni akarták. Egy egyiptomi vörös tinta receptje mákmagokat, articsóka levét, akácia magvakat, vörös okkert, citromlevet, gyantát és esővizet tartalmaz – sajnos a pontos mennyiségek nem maradtak fenn. Ezt a tintát a Seth istennel kapcsolatos szövegekben használták.

Egy bizonyos varázslathoz, melyben Bes törpeisten segítségét kérték, hogy álmokat bocsásson az illetőre, olyan tinta volt használatos, melybe tehén és fehér galamb vérét elegyítették. Ezen kívül tartalmazott még friss, porrá tört tömjént és mirrhát, eperfa gyümölcsének levét, esővizet, és fehér üröm valamint bükköny levét is.

A mirrha egyébként szinte az összes mágikus tinta alkotórésze volt Egyiptomban, ugyanis Ízisz Vezetőjének nevezték, és úgy vélték, az istennő segítségére volt szomorú feladatában, mikor Ozirisz testét kereste. Az erről szóló történet nem tér ki arra, vajon Ízisz füstölőként használta-e, vagy pedig amulettet rajzolt a mirrhából készített tintával. Ismeretes azonban például olyan tinta feljegyzése, melynek elemei mirrha, szárított füge, datolyamagvak és üröm, s az ennek a tintának a receptjét tartalmazó papirusz azt is elárulja, hogy ez a tinta egyike azoknak, melyeket Ízisz arra használt, hogy lejegyezze azokat a mágikus szavakat, melyekkel összeillesztette Ozirisz testrészeit.



A görögök szintén előszeretettel használtak mágikus tintákat. Egy Aphroditénak szentelt divinációs tál készítéséhez például szintén mirrha tintát írtak elő. Egy másik receptben, mely egy emlékvarázslatról szól, a Görög Mágikus Papiruszok részletesen megadnak egy mágikus tinta receptet, melynek alkotórészei: mirrha, füge, datolya, szárított fenyőtoboz, üröm, íbisz szárnytollai. Az alkotórészeket el kellett égetni, majd a hamut forrásvízzel elegyíteni.

A fentebbi receptben hét alkotórészből áll össze a tinta, de gyakori volt a kilenc használata is. Nemcsak hét vagy kilenc alkotórész szerepelhetett a receptekben, de ugyanazon részekből hét vagy kilenc csipet vagy darab is. A varázsigéket is sokszor hétszer vagy kilencszer kellett egymás után elmondani.

Mithrasz isten rítusaihoz általában az volt az előírás, hogy az előkészületeket újhold idején kellett elvégezni, még akkor is, ha maga a rituálé holdtöltekor zajlott. Így többek között a mágikus olajat is ekkor készítették el; de a mágikus tintát is. Újhold idején a Nap és a Hold együttáll, a tintához pedig konkrétan az az újhold volt szükséges, amikor mindez az Oroszlán csillagjegybe esik (melynek ura a Nap). A napnak abban a szakában kellett készíteni, mikor a Hold a legkevésbé erőteljes pozícióban áll, a Nap pedig a legerősebb – vagyis délben. A recept, mely rendelkezésünkre áll, a következő: “Megszerezvén a fent említett kentritis növényt, a Nap és Hold együttállásakor, mely az Oroszlán jegyében zajlik, vegyük ennek levét, keverjük össze mézzel és mirrhával, majd írjuk vele persea fa levelére a nyolcbetűs nevet. S mivel ennek elotte három napig tisztán tartjuk magunkat, reggel álljunk szembe a napfelkeltével, nyaljuk le az írást a levélről, miközben felmutatjuk azt a Napnak, s ezután a Nap istene figyelmesen hallgat minket.” A kentritis egyébként eredetileg Egyiptomban honos növény, rokona a verbénának.



A római hagyományokból szeretném kiemelni a De Vermiis Misteriis című mágikus írást, melyet Tertius Sibelliusnak tulajdonítanak (I. e. 3. század), ebben a következő tintareceptet találhatjuk: “őrölt szenet oldjunk fel tiszta vízzel és higanynak cseppjeivel”.

A mágikus tinták használata a középkorban is nagy divat maradt. Az egyik legrégibb és legismertebb varázskönyv, a Claviculae Salomonis így ír a mágikus tintáról: “Legyen tintatartód a föld anyagából bármely kényelmes módon, és Merkúr napján és órájában vésd rá arra ezen Neveket: IHVH, Metatron, Iah Iah Iah, Qadosh, Elohim Cvaot; és bele helyezvén a tintát mondd: “Megtisztítalak téged, ó Tinta Teremtménye, Anaireton által, Simulator által, és Adonai neve által, és az Ő nevében, kiből minden dolog keletkezett, hogy légy segedelmemre és segíts nekem minden dologban, melyet segedelmeddel elvégzek.” A könyv továbbá a következőképp rendelkezik a tinta színeiről: “Valamely nemes színnel szükséges az írás, és új és tiszta dobozban tartsuk a tintákat. A fő színek Sárga és Arany, Vörös, Égkék vagy Azúrkék, Zöld és Barna; és bármely más szín, mely igényeltetik. Mindezeket tisztítsd meg, füstöld fel és hintsd meg őket szent vízzel a szokásos módon.”



Ha már a színeknél tartunk, természetesen nagyon fontos volt, hogy milyen színű tintával írják a különböző varázsszövegeket, vagy rajzolják fel a mágikus ábrákat. Az egyiptomi varázsszövegekben a színek az isteneknek voltak alárendelve; így például a malachitból előállított, zöld színű tinta Oziriszhoz és a természet éltető erejéhez kapcsolódott, és gyógyító erőt is tulajdonítottak neki; a vörös a vér és Seth isten színe volt, ezért a démonok neveit és a naptárban a szerencsétlen napokat is vörössel írták, csakúgy, mint számos átokszöveget; a lapis lazuliból eloállított kék színt az éggel és a termékenységgel, bőséggel hozták kapcsolatba. Izland mágiájának leghíresebb varázskönyve a Raudhskinni (“Vörös bőr”) című, legendás varázsszöveg, melyrol azt tartották, hogy aranyszínu varázsrúnákkal íródott vörös pergamenre.

A XIII. századi Enchiridion, melyet III. Leó pápa művének tartanak, közönséges fekete tintát javasol, melybe három csepp kecskevért keverünk; Arthur Gauntlet grimoire-jában az összes bolygópecsét vörös tintával íródott. A John Dee-nek tulajdonított Tuba Veneris szintén vörös színű tintát ír elő, melyet vízben oldott réz-szulfátból állítanak elő. Az Abramelin Szent Mágiája szintén vörös és fekete tintával íródott.

Idonként előfordul a “görög tinta” említése is különböző varázskönyvekben, ezalatt a láthatatlan tintát értették, melynek célja nyilvánvalóan az volt, hogy elrejtse a titkot az avatatlanok szeme elől.

Mindenképp ki kell térnünk arra is, hogy számos középkori varázskönyv vért ajánl tintaként, vagy legalábbis tintába kevert vért, mint a fentebb említettt Enchiridion. A már korábban is említett Claviculae Salomonis kisliba, denevér, vagy bármely más, szárnyas állat vérét tartja megfelelőnek tintaként, lévén, hogy így a tintát ugyanaz az állat “szolgáltatja”, mint a tollat; a XVII. századi Grimoirum Imperium fehér galamb vérét írja elő.



A XVI. században élt egy híres, galíciai felfedező, történész és asztronómus, akit Pedro Sarmiento de Gamboának hívtak. Többször is összeütközésbe került a spanyol inkvizícióval, akik többek között azzal gyanúsították, hogy két mágikus gyűrű is van a birtokában, csakúgy, mint különféle mágikus tinták, melyek segítségével olyan szerelmes üzeneteket tud a hölgyeknek küldeni, hogy azok képtelenek ellenállni csábításának.

A romanticizmus korszakában számos kevésbé hiteles, ám annál cirkalmasabb varázskönyv íródott, tele különböző instrukciókkal a rituálékon használatos eszközökrol. Lássuk ezek közül példának a Grand Grimoire utasításait a mágikus tintára vonatkozóan: “A szerződést nem szabad hétköznapi tintával írni... Helyezzünk folyónak vizét új, vízálló agyagedénybe, együtt a porral, melyet lentebb megadunk. Szedjük le páfránynak leveleit Szent János estéjén, és vágjunk le szőlőágakat márciusi teliholdnál. Gyújtsuk meg ezeket az ágakat, s mikor a víz felforr, akkor készülhet a tinta.... 10 uncia gall dió, 3 uncia római vitriol vagy zöld réz, 3 uncia timsó vagy szárított gumiarábikum, mind porrá törve.”

A XVII. századi Le Livre d'Or egy helyütt rózsavíz tintát említ; késobb egy másik tintának is megadja a receptjét, mely pézsmából, sáfrányból, rózsavízből és kámforból készül. A Sepher Raziel egy olyan varázslatot említ, melyet a barátság elnyerésérére kellett bemutatni, s melyhez a varázsigét liliomból és sáfrányból készült tintával, réz vagy bronz tollal kellett leírni.



Mágikus tintákat napjainkban is nagy divat használni. Ezek közül különösen népszerű – és a boltokban igen borsos áron kapható – az úgynevezett “sárkányvér”, mely a következőképp készül: 1 rész porított sárkányvér gyanta, 1 rész porított gumiarábikum. Ezeket kell alkoholban áztatni több hétig, míg színe el nem nyerte a megfelelő, szép, ragyogó vörös árnyalatot. Ekkor leszűrhetjük. A tintát ezután érdemes napfénytől elzárva, sötétített üvegben tárolni. A sárkányvér a Calamus draco nevű pálmafajta gyantája, mely Kelet-Indiában, valamint Szumátra és Borneó szigetein honos. Vörösesbarna, csillogó gyanta, kiválóan oldódik spirituszban és illóolajokban is, terpentinben azonban csak gyengén. Spirituszban oldva, vörös szantálfaoldattal keverve különösen szép, vörös színt eredményez.

A honlapon található, esetlegesen Internetről származó anyagokért csoportunk felelősséget nem vállal.
Az Árnyak újság a Berkano Wicca Tradíció belső kiadványa, a benne található cikkek, írások a szerzők és a Tradíció szellemi tulajdonát képezik,
felhasználásuk a jogtulajdonosok írásos engedélye nélkül minden formában tilos.

Powered by nettarhely.hu