Peggy: Gondolatok a tündérek mibenlétéről



A tündérekkel kapcsolatban rengeteg az információ, de általánosságban egy nagy káosz az egész. Senkit nem szeretnék azzal untatni, hogy néphagyományokat soroljak fel. Nem mintha nem volnának érdekesek, de bárki elolvashatja őket a megfelelő könyvekben. Sokkal inkább arról szeretnék írni, hogy mik a tündérek és egy kicsit átláthatóbbá, ésszerűbbé tenni a velük kapcsolatos képet. Többféle elmélet létezik erről (ezek nagyrészt megtalálhatóak: Yliaster Daleth: Tündérek hagyatéka c. könyvében).

Az egyik a kereszténység első századaiban alakult ki. E szerint a tündérekben azoknak a pogányoknak a lelke él tovább, akik nem követtek el halálos bűnöket, ezért nem kerültek a Pokolba, de a Mennybe se juthattak, mivel nem voltak megkeresztelve.

Egy másik keresztény elmélet szerint, melyet később az Inkvizíció terjesztett előszeretettel, a tündérek bukott angyalok. Mikor Lucifer fellázadt sokan csatlakoztak hozzá az angyalok közül, de nem voltak egyformán bűnösek, nem kerültek mind a Pokolba. Akik nem voltak elég jók a Mennyhez, de elég rosszak se a Pokolhoz a mi világunkban maradtak tündérként. (Ezzel kapcsolatban megjelent Csigás Gábor: Menny és Pokol közt harmadik c. írása az Ars Magica novelláskötetben).

Margaret Murray angol egyiptológus szerint: az új-kőkori Európa nyugati vidékeit kis termetű, sötét bőrű emberek lakták, akik a terjeszkedő indogermán törzsek elől a Brit-szigetekre menekültek. Mikor a kelták itt is megjelentek, olyan nehezen megközelíthető helyekre húzódtak vissza, amelyeket a hódítók még sokáig elkerültek. Feltételezések szerint fűvel benőtt tetejű, dombszerű közösségi kunyhókban éltek. Ezeket a dombokat nevezik "sidhe"-nek és innen ered "a dombok kicsiny népe" elnevezés, amit a tündérekre használnak. A kis termetű domblakókat félelemmel töltötték el a hódítók vasfegyverei, így terjedt el Európa-szerte az az elképzelés, hogy a tündérek irtóznak a vastól és bármilyen vasból készült tárgy alkalmas az elijesztésükre.

A maguk fegyverei közül a legveszedelmesebbek apró kőhegyű nyilaik voltak ezek egyébként csak kicsi sebeket ejtettek, de a nyílhegyeket halálos méreggel kenték be. Ez elég élénken megmaradt a nép emlékezetében: valószínűleg innen ered a régi angolok irracionális rettegése a tündérek mágikus nyilaitól. Egy érdekesség: Anglia több múzeumában is őriznek kovakő nyílhegyeket, amelyeket mindenki ("elf bolts") "tündérnyilak"-nak nevez.

Modern felfogás szerint a tündérek olyan lények, akik erősen kötődnek a természethez, úgy is mondhatnám, hogy "természeti szellemek", bár ez nem teljesen helyes kifejezés. Mikor az emberek eltávolodtak a világ spirituális síkjától és az anyag felé fordultak, elveszítették velük a kapcsolatot és szinte csak babonák, mesék őrzik emléküket. Nem "haltak ki", hanem amikor látták, hogy megváltozott a világ és az ő népük nem tud alkalmazkodni hozzá, átköltöztek egy másik síkra (ezzel kapcsolatban érdekes gondolatokat olvashatunk Tolkien: A szilmarilok c. könyvében).

Magam a két utóbbi lehetőség keverékét tartom a legelfogadhatóbbnak. Tehát: a régészeti kutatásokat semmiképpen nem lehet figyelmen kívül hagyni. Úgy gondolom, hogy az emberek emlékezete és meséi összemosták a valaha élt apró, dombokban lakó emberek képét a szintén kis termetű, mágikus hatalommal bíró, természethez közel álló tündérek fogalmával. Ez a kettő erősen hatott egymásra és minél több információ cserélődött róluk, annál inkább összekeveredtek.

Ez, a már amúgy is zavaros, kép a középkorban még kuszább lett, ekkor vegyítették a tündérek fogalmát a boszorkányokéval. Ennek valószínűleg az volt az oka, hogy sok boszorkánysággal vádolt személy azt vallotta, hogy mágikus tudását tündérektől kapta.

Az is érdekes, hogy a róluk kialakult kép mennyire különböző kultúránként, vagy egy adott kultúrán belül is! Magyarországon és a környező országok nagy részében leginkább tartottak tőlük. Nálunk, pl. a "Szépasszonyok" elnevezést használták rájuk (hiszen a nevüket tudomásom szerint mindenhol óvakodtak kimondani). Betegségeket okoztak, megrontottak embert, állatot, tévútra csaltak utazót, elváltották a gyermeket, stb. Ugyanakkor sokszor esik szó arról is, hogy ők tanítják az embereknek a gyógyfüvek használatát.

Ehhez Angliában-Írországban társul az is, hogy a tündérek termékenységet hoznak a földnek és beavatják a kiválasztottakat a mágia titkaiba. Itt inkább az a jellemző felfogás, hogy csak akkor okoznak kellemetlenséget, ha az emberek - általában akaratlanul - gondot okoznak nekik. Ilyenek lehetnek például a "tündérbetegségek", amelyek olyan tündérek átkai, akikre pl. ráléptek vagy kedvenc helyüket tiporták le vagy még ezer módon lehet őket megsérteni. Az emberek ezért babonás félelemmel igyekeznek elkerülni az általuk gyakran látogatott helyeket.

Ezek közé tartoznak az év bizonyos napjain az ún. "tündérösvények". Egyes helyeken így hívják a Ley-vonalakat, amelyek, mint tudjuk a földet behálózó energiacsatornák. A tündérek napfordulók és nap-éjegyenlőségek idején ezeken az energiaösvényeken vándorolnak. Az év más napjain is találkozhatunk velük, de nem ilyen sokukkal egyszerre. Kedvelik az energiaközpontokat, általában, ha átjönnek ebbe a világba, ezek körül gyülekeznek. Gyakran az átjárók a mi világunk és az övék között szintén ilyen energiaforrásoknál vannak.

Az ő világuk néhány dologban különbözik a miénktől. A természet törvényei nem feltétlenül érvényesülnek, pl. az évszakok nem mindig következnek logikusan egymás után. Az ösvények ötletszerűen nem ugyanoda vezetnek, a tájékozódás iránytűje a vágy és az akarat. Bizonytalan ember, aki nem tudja hová szeretne eljutni, könnyen eltéved.

Arról is sok történet szól, hogy akik beléptek a tündérek birodalmába esetenként hetekkel, vagy akár évtizedekkel később kerültek elő, miközben ők úgy élték meg, hogy sokkal rövidebb idő telt el. A tündérekkel kapcsolatban sajnos elég siralmas kép él a mai emberek fejében. Ez leginkább a meséknek köszönhető, amik jóságos, szép és elég bárgyú apró lepkeszárnyú lényeknek mutatják be őket. Leginkább a helyes kis virágtündér és a kívánságot teljesítő jó tündér szerepében tündökölhetnek. Hímneműekről szinte szó sem esik. Biztos ezeknek is van valós alapjuk, hiszen sok fajtájuk van ujjnyi magastól az embermagas, emberszerű szárnyatlanig.

Ez egy érdekes kérdés: mi számít tündérnek? Az angol nyelv minden "aprónépet" egy kalap alá vesz és "sidhe"-nek vagy "fairy"-nek nevez. Ugyanakkor van minden fajnak külön neve. Így van pl. elf, ami az előbb említett embermagas fajta, pixie, ami tudomásom szerint rovar- (nem feltétlenül lepkeszárnyú) "virágtündér"-féle. De ide sorolják még a trollt (ami kb. fél-egy méter magas manó, amivel a svéd gyerekeket riogatják), a koboldokat, sellőket, gnómokat, törpéket,tehát minden legendás lényt (ami nyomokban emberre emlékeztet). Emiatt a köztudatban összekeveredtek, ezért gondolom, hogy nem ártana rendet tenni.

Tehát a végkövetkeztetés: álláspontom szerint tündér (fairy) névvel csak az emberhez leghasonlóbbakat kéne illetni. Minden más az aprónép, legendás lény, elementál stb. kategóriába kéne, hogy kerüljön. Próbáltam pontos meghatározást találni arra, hogy mik is valójában, de nem találtam és mástól sem hallottam. A tündérek, akárcsak az emberek, egy faj, egy létforma és épp olyan változatosak is, mint mi.

A honlapon található, esetlegesen Internetről származó anyagokért csoportunk felelősséget nem vállal.
Az Árnyak újság a Berkano Wicca Tradíció belső kiadványa, a benne található cikkek, írások a szerzők és a Tradíció szellemi tulajdonát képezik,
felhasználásuk a jogtulajdonosok írásos engedélye nélkül minden formában tilos.

Powered by nettarhely.hu